szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elefántcsontpart hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte Japán csapatát.

Az ázsiaiak Honda Keiszuke révén váratlanul vezetést szereztek a 15. percben, de Elefántcsontpart Wilfried Bony fejesével a 64. percben egyenlített, majd két perccel később Gervinho fejesgóljával a győzelmet is kivívta.

Az afrikaiak nagy elánnal kezdték a mérkőzést, mégis az első negyedóra végén a japánok szereztek vezetést az első valamire való helyzetükből. Ezt követően is Elefántcsontpart irányította a játékot, sorra vezette akcióit, úgy tűnt, csak idő kérdése, mikor egyenlít, azonban a szünetig nem sikerült betalálnia az önfeláldozóan védekező japánok kapujába.

A narancsmezes gárda nem tudta átmenteni lendületét a folytatásra, így viszonylag eseménytelenül telt a második félidő eleje, aztán ahogy beállt csereként Didier Drogba, azonnal megélénkült az Elefántok játéka és két perc alatt megfordították az eredményt. Ezt követően visszaesett a színvonal és az iram is, az ázsiai gárda nem tudott újítani, így riválisa biztosan őrizte meg minimális előnyét a lefújásig.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!