A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Sikerült a leggyorsabbak között beérnie a verseny 7. szakaszán is.
Az élmezőnyben ért be az olasz kerékpáros körverseny, a Giro d’Italia pénteki 7. szakaszán is Valter Attila magyar kerékpárversenyző, aki ezzel megvédte az összetettben élen állónak járó rózsaszín trikót.
A szakaszt az ausztrál Caleb Ewan nyerte, az olasz Davido Cimolai előtt.
A pénteki verseny befutója nagy izgalmakat hozott, a versenyzők a cél előtt 7 kilométerrel kezdtek hajrázni, néhány körforgalom után szétszakadt a mezőny, de Valternak és csapattársainak sikerült az élen menők között maradniuk, egészen a célvonalig.
A csömöri havasokból a legnagyobbak közé - Valter Attila a magyar kerékpársport élén
Az élre került összesítésben a Giro d'Italia hatodik szakasza után Valter Attila, így magára ölthette a körverseny élén állónak járó rózsaszín trikót is. Valternek ez már a második komoly sikere a 2021-es Girón: kedden, a verseny negyedik szakaszán a 25 év alattiak mezőnyében bizonyult legjobbnak, így akkor a fehér trikót nyerte el.
Eredmények:
7. szakasz: Notaresco-Termoli, 181 km:
...36. Valter Attila (Groupama-FDJ) a. i.
...99. Dina Márton (EOLO-Kometa) 54 mp hátrány
Összetettben:
...87. Dina 40:16 perc h
A 104. Giro d'Italián szombaton a Foggia és Guardia Sanframondi közötti a mainál nehezebb, hegyesebb 170 kilométer megtétele vár a mezőnyre, amely 3479,9 kilométert teker, mire május 30-án célba ér Milánóban.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.