Horn Andrea
Horn Andrea
Tetszett a cikk?

A jövő évről szóló egyeztetések során kiderült, hogy az Észak-karolinai Egyetem sem Betlehem Dávid, sem Fábián Bettina esetében nem támogatja, hogy induljanak a nyíltvízi világkupán.

Bizarr okból nem indul a jövő heti budapesti rövidpályás világbajnokságon Betlehem Dávid, aki a párizsi olimpián 10 kilométeres nyíltvízi úszásban bronzérmet nyert, medencében 1500 méter gyorson pedig a negyedik helyen végzett.

A Magyar Úszószövetség közleménye szerint a sportoló nem tudott önmagához méltó módon felkészülni a versenyre, mert az utóbbi hetekben az Észak-karolinai Egyetem, ahol ő és párja, a Párizsban 10 kilométeren negyedik helyen zárt Fábián Bettina is tanul, nem engedte neki, hogy látogassák az edzéseket.

„A jövő évről szóló egyeztetések során kiderült, hogy semmilyen formában nem támogatják a nyíltvízi Világkupa-indulásait sem neki, sem Fábián Bettinának. Dávidék hiába érveltek azzal, hogy számukra a nyíltvíz kiemelten fontos – az ottani egyetemen kizárólag az NCAA (az egyetemi bajnokság – a szerk.) és a medence számít…” – írta a szövetség.

Emiatt Betlehem és Fábián is úgy döntött, hogy hazaköltözik, ezért nem edzhettek tovább.

„Jövőre visszatérnek – azt pedig pontosan tudjuk, hogy ki fog derülni: az egyetem vesztett sokkal többet, nem Dávidék!” – jegyezték meg a közleményben.

Dunai edzés és okos taktika – elárulta Rasovszky és Betlehem, mi kellett a kettős dobogóhoz Párizsban

Fantasztikus versenyzéssel arany- és bronzérmet nyert Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid a Szajnában megrendezett nyíltvízi úszóversenyen. A két főszereplő és edzőjük, Szokolai László elmondta, mi volt a siker kulcsa.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!