A Premier League 18. fordulójában mindössze a 77. percben szállt be csereként, a második találatot jegyző Curtis Jonest váltotta, majd 3 perc múlva sárga kapott kapott. A magyar középpályásnak ez volt az ötödik a szezonban, így az év utolsó, West Ham United elleni meccsét kénytelen lesz kihagyni. Szoboszlai Dominik a Leicester ellen immáron az ötvenedik alkalommal lépett pályára a Liverpool mezében a bajnokságban.
Az év utolsó bajnokiján nem léphet pályára a magyar középpályás.
Dacára annak, hogy Szoboszlai most kevés játéklehetőséghez jutott, az angol lapok értékelték a teljesítményét, leginkább a sárga lapját emelték ki, de voltak olyan portálok is, ahol dicsérték a magyar válogatott csapatkapitányának teljesítményét.
A portál szerint igazán rosszkor jött Szoboszlai eltiltása, tekintve, hogy a Spurs ellen milyen remek teljesítményt nyújtott, most pedig csak a kispadról szállt be, így ez a sárga lap elkerülhető lett volna.
A lap Szoboszlai játékát nem értékelte külön, csak annyit írt, hogy „szinte azonnal összeszedett egy sárga lapot, ami miatt a következő, West Ham elleni meccsen nem léphet pályára”.
Hasonlóan látta a helyzetet a This is Anfield is, amely szűkszavúan csak annyit jegyzett meg, hogy Szoboszlai sárga lapja miatt kihagyja a West Ham elleni mérkőzést.
„Lendületesnek és élesnek tűnt a játéka, amikor csereként beszállt, de a sárga lap, amit kapott, óriási csalódás volt” – írja a portál, amely megjegyzi, hogy így az idény utolsó meccsén nem léphet pályára Szoboszlai.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.