„Tökös volt a társaság” – a hokiválogatott történelmi bennmaradásának nyomában
Öt meghatározó játékosa nélkül harcolta ki az elitben maradást a magyar férfi jégkorong-válogatott, amely a saját játékát játszva, a tapasztalatszerzést előtérbe helyezve érte el a példa nélküli eredményt.
„Tízen kihordtak egy szívinfarktust, amíg itt néztük a meccset” – mondta Erdély Csanád, a magyar férfi jégkorong-válogatott csapatkapitánya arról, hogyan érezték magukat a világbajnoki szereplésük végkimenetelét meghatározó Svájc–Kazahsztán-mérkőzés közben. A csapat már hazafelé tartott a dán–svéd közös rendezésű tornáról, az amszterdami repülőtéren, az átszállásra várva szurkoltak a tavalyi ezüstérmes svájciak győzelméért.
Bár a kazahok egészen a második harmad végéig vezettek egy góllal, a jóval esélyesebb ellenfél végül 4-1-re bedarálta őket. Ez egyben azt is jelentette, hogy a magyar csapatnak története során először a feljutás után sikerült ott maradnia az A-csoportban.
Először 2008-ban tudtak bekerülni a világ legjobb 16 csapata közé – az volt a szapporói csoda, amelynek játékosként részese volt a jelenlegi szövetségi kapitány, Majoross Gergely is –, aztán 2016-ban és 2023-ban is az elitben játszhatott az együttes. Az első ilyen tornát, a 2009-es svájcit nulla ponttal zárták, kilenc és két éve viszont összejött három-három, ami akkor nem volt elég a bennmaradáshoz.
Az előbbi alkalommal sikerült ugyan megverni rendes játékidőben a belaruszokat, ők azonban bravúrral legyőzték a szlovákokat, végül pedig az addigra már biztos kieső franciákat, így megelőzték a mieinket. Utóbb aztán a magyarok hosszabbításban nyertek a franciák ellen, az osztrákoktól pedig 3-3-as döntetlen után szétlövésben kaptak ki. A sorsdöntő találkozó elvesztése miatt tavaly megint a divízió I/A-ból kellett visszakapaszkodniuk.
A csapat idén is három ponttal zárt, ami viszont most elegendőnek bizonyult: éppen a kazahokat sikerült megverni 4-2-re. A tíz nap alatt lejátszott hét mérkőzés közül ötöt öt, vagy több góllal veszítették el, az igazán fájó a dánok és a svájciak elleni vereség volt. Az előbbin már 2-0-ra vezettek, de 2-8 lett a vége, az utóbbin tíz találattal kaptak ki, miközben egyet sem lőttek.
A bennmaradás hírét egyes lapok azzal vezették fel, hogy Svájcnak köszönhetően őrizte meg a helyét az elitben a magyar csapat, Marton Tibor, a magyar bajnok Budapest Jégkorong Akadémia HC másodedzője, a női válogatott korábbi szövetségi kapitánya azonban nem ért egyet ezzel. „Megvertük a kazahokat, akik nemcsak tőlünk, hanem öt másik csapattól is kikaptak. Úgy maradtunk benn, hogy a végül kiesőt legyőztük, ez magáért beszél” – mondta a HVG megkeresésére, majd emlékeztetett: 2019-ben Nagy-Britannia 2 ponttal – egyetlen hosszabbításos győzelemmel – és 9-41-es gólkülönbséggel maradt bent, Olaszország pedig ugyancsak 2-vel és 5-48-cal. A magyarok most 8-39-cel zártak.
Majoross Gergely a vb előtt egy interjúban arról beszélt, hogy csodának nem, de bravúrnak tartaná, ha összejönne a bennmaradás. Ezt Marton is így látja. „Valóban bravúr, hiszen a világ halad, a többi csapat is fejlődik. A kazahok közül például sokan az oroszországi bázisú KHL-ben játszanak, amelyet az NHL után a második legerősebb hokiligaként tartanak számon. Ilyen szempontból szép a magyar teljesítmény, főleg, hogy a sportág beágyazottsága a többi A-csoportos országban sokkal mélyebb, mint nálunk.”
Azt sem szabad elfelejteni a vb értékelésekor, hogy a csapatból hiányzott öt meghatározó játékos. Sofron István, Stipsicz Bence, Bartalis István és Varga Balázs sérülés, Sebők Balázs pedig mentális okok miatt maradt ki a keretből. Négyen közülük csatárok, egyedül Stipsicz hátvéd. „Biztos, hogy a mezőny második felében nem volt még egy olyan válogatott, amelynek a legjobb nyolc hokisa közül öt hiányzott” – mondta Marton Tibor, aki szerint a mezőnyből akkor is csak legfeljebb egy-két másik együttest tudna elkapni a magyar válogatott, ha minden meghatározó játékosa elérhető volna.
„Azt gondoltam, hogy a mieink csoportja sokkal erősebb lesz, mint a másik, mert abban Franciaország eléggé gyengélkedett, és az osztrákok sem tűntek olyan erősnek. Őket az előző években folyamatosan csapkodta a kiesés szele, volt, hogy le is csúsztak, most viszont továbbjutottak az egyenes kieséses szakaszba. A tavaly velünk együtt feljutó szlovénok is abba a csoportba kerültek, mi pedig megvertük a kazahokat, és ha nem hiányzik három-négy góllövő játékosunk, a norvég meccs is alakulhatott volna másképp. Ez a mi kávéházunk” – magyarázta a szakember.
A vb-n a magyar volt az egyik legalacsonyabb átlagéletkorú keret, Majoross fiatal és kevésbé tapasztalt játékosokkal helyettesítette Sofronékat, akik Marton szerint megállták a helyüket.
Őszinte leszek, voltak olyan játékosok, akiknél kikerekedett a szemem, amikor a stáb kijelölte őket, de rám cáfoltak, meggyőztek. A kulcsjátékosokat persze nagyon nehéz pótolni, de ami történt, arra jó volt, hogy a többiek is láthatták: kemény munkával akár a magyar bajnokság gyengébben szereplő csapataiból is be lehet kerülni a válogatottba.
Azok a játékosok, akiknek bizalmat szavazott a szövetségi kapitány, képesek voltak a magukévá tenni a filozófiát, a struktúrát. Tetszett, hogy ugyan volt pár játékos, aki talán egy szinttel magasabban játszott, mint a társak, de olyat nem láttam, aki lefelé kilógott volna. Jövőre jönnek fel megint játékosok, és reméljük, hogy kevesebb lesz a sérült, szóval biztos, hogy komoly fejtörést fog okozni a stábnak a következő keret összeállítása. De ez jó hír.”
A csapat játékáról szólva Marton Tibor úgy fogalmazott, hogy az emberhátrányos védekezés jól működött, „általánosságban pedig azt lehet mondani, hogy tökös volt a társaság. A fiatalabbak is beleálltak potenciálisan fájdalmas pofonokba, olyan kényes szituációkba, amelyeket komfortosabb lett volna kikerülni. A tűz maximálisan benne volt a csapatban. Ami talán javítható, az a kiállítások száma, abból muszáj lenne egy kicsit lefaragni. A többi meg, amin faragni kell, javul majd, ahogy megjön a sebesség, az önbizalom meg az erő.”
A szakember biztos abban, hogy Majoross Gergely fejében volt olyan taktika, amellyel a vereségek mértékét mérsékelni lehetett volna, „de amit játszottak, az egy tanulási folyamat része volt. A csapatnak volt egy játékterve, amelyhez tartotta magát, függetlenül attól, hogy ki volt az ellenfele. Azzal mindenki tisztában volt, hogy az Egyesült Államokat nem fogjuk legyőzni, de ha úgy játszunk, ahogy majd szeretnénk Kazahsztán, Norvégia, vagy akár Dánia ellen, az biztosan segítheti a csapatot. Tetszett ez a hozzáállás.
Lehetett volna azt csinálni, hogy beállunk valami borzasztó antihokira, védekezünk, és esetleg kontrákból próbálkozunk, ami viszont nem fejlesztette volna ezt a fiatal társaságot. Amit most láttunk, azt a célt szolgálta, hogy kipróbálják, mi működik, mi nem, és hogy mit kell tenni azért, hogy legközelebb már ne kapjunk tíz gólt Svájctól”
– vélekedett a szakember.
„Ezzel együtt – folytatta – nyilván mindenkinek van hiányérzete. Jó lenne sokkal gyorsabban fejlődni, sok mindent ki kellene javítani, de azt látni kell, hogy azok az országok, amelyek most előttünk végeztek, mindig is előttünk voltak. Most már számos olyan ország is akad, amelyek korábban megelőztek minket, mostanra pedig mögénk szorultak.”
A válogatott fejlődési útjáról szólva Marton Tibor úgy vélekedett: „A mostani játékosok legalább fele még nyitott pályán kezdett jégkorongozni, a kilencvenes években a csapat még Dél-Afrikába utazott világbajnokságra és itthon kapott ki Észak-Koreától. Nagyon kevés olyan sportág van itthon, amely ennyi idő alatt ekkorát tudott előrelépni. Viszont csak idáig lehetett kettesével-hármasával venni a lépcsőfokokat, mostantól már majd csak millimétereket lehet nagyon kemény munkával előre araszolni.”
Ehhez szerinte meg kellene erősíteni az alapokat, amihez az is fontos lenne, hogy ismertebbé és népszerűbbé váljon itthon a jégkorong, amivel szélesíteni lehetne az utánpótlásbázist is. A nagyközönség ugyanis jelenleg főleg akkor figyel fel a sportág történéseire, ha súlyos sérülés következik be, kitör egy nagy verekedés, vagy a menedzser elnézi egy játékos szerződését, aminek híre megy.
„A tao megjelenése óta sokkal többen jégkorongoznak, de az lenne jó, ha volna egy stabil oszlop, amelyet nemzetközi szinten magasan jegyzett játékosok alkotnak. Vagy legalább olyanok, akik a magyarnál erősebb ligában játszanak minél többet. Ez nem elérhetetlen cél. Akkor pedig majd előfordulhat, hogy ha ki is esünk az elitből, majd azt mondjuk, semmi baj, jövőre visszajutunk. Ehhez szükség van az utánpótlás megerősítésére és a szakemberképzés szintjének is emelésére is szükség van. Összességében minden szereplőnek szintet kellene lépnie ahhoz, hogy ennél jobb eredményeket érjünk el.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
