szerző:
MTI

A globális felmelegedés következtében 200 kilométerrel a sarkokhoz közelebb kerül az évszázad közepére az óceánok halállománya - vetíti előre egy ezernél több fajt vizsgáló nemzetközi tanulmány.

A legnagyobb veszteség a trópusi országokat érheti amiatt, hogy a halállomány délebbre vagy északabbra menekül a melegedő vízből, míg Alaszka, Grönland és az északi nemzetek élvezhetik a több hal hasznát.

A jelentés, amelyet a Kanadában és Angliában tevékenykedő William Cheung vezetésével amerikai kutatók készítettek, megjelent a Fish and Fisheries című szakmai lapban, és pénteken ismertették egy chicagói találkozón.

Több fajt már most is veszélyeztet a túlhalászás és a szennyezés. Az Északi-tengerben a tőkehalak száma húsz százalékkal csökkenhet a pólus felé vándorlás következtében. Ugyanakkor az eddig délebbre honos lepényhalak állománya tíz százalékkal növekedhet. A jelentés szerint az Egyesült Államok keleti partjainál élő tőkehal-populáció is nagymértékben csökkenhet 2050-re.

Cheung úgy véli, a világ óceánjaiból való halászat teljes mennyisége keveset változik az évszázad közepére, inkább az állomány átszerveződéséről van szó. A tanulmányban számítógéppel modellezték 836 halfaj és 230 gerinctelen tengeri állat mozgását. Néhány fajt a kihalás is fenyegeti, például azokat, melyek csak hideg vízben élnek meg.

Cheung reméli, tanulmányuk segíti a kormányokat a kialakuló helyzet kezelésében. A tervek szerint 2009 végére 190-nél több kormány részvételével új ENSZ-megegyezés születik, mely az éghajlatváltozás elleni küzdelmet segíti.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Tech

A női nemi hormon kipusztítja a halakat

A szennyvízzel a folyókba kerülő kis mennyiségű női nemi hormon is elegendő arra, hogy egész halrajokat pusztítson el. Az ösztrogén ezen kívül képes arra, hogy a hím halakat elnőiesítse – állapítja meg egy kanadai-amerikai kutatócsoport, amely a PNAS című tudományos magazin online változatában publikálta tanulmányát.

MTI Tech

Az ősi halak kezdtek először beszélni?

A csúnyácska ördöghal párosodásra hívó szava talán egykor majd magyarázatot nyújthat a tudósoknak az emberi beszéd kialakulására is - számoltak be amerikai tudósok megfigyeléseikről a Science című folyóirat hasábjain.

Szexizmussal vádolják az egyik amerikai nagybank adósbesorolási algoritmusát

Szexizmussal vádolják az egyik amerikai nagybank adósbesorolási algoritmusát

Még látni fogjuk Michaelt – mondta Schumacher volt menedzsere

Még látni fogjuk Michaelt – mondta Schumacher volt menedzsere

Agyonvert egy tinédzsert a gazdag férfi, akit most szabadon engednek

Agyonvert egy tinédzsert a gazdag férfi, akit most szabadon engednek

Iszonyú összeget költhetünk karácsonykor

Iszonyú összeget költhetünk karácsonykor

A nagyi is tudni akarja, mi az a Tinder

A nagyi is tudni akarja, mi az a Tinder

Hazakajakozott Norvégiából a magyar férfi

Hazakajakozott Norvégiából a magyar férfi