A ReadWriteWeb hírportál többek között Michael Geist jogászprofesszor blogjára és értesüléseire alapozza híradását. Az információmorzsák arra engednek következtetni, hogy a készülő egyezmény összezúzni készül az elmúlt évtizedben kialakult szokásrendszert: az internetszolgáltatókat ugyanis arra kényszerítenék, hogy felügyeljék a felhasználók által közzétett tartalmakat, elvágják az illegális letöltőket az internettől három felszólítás után, illetve szerzői jogsértés gyanúja esetén úgy töröljenek egyes tartalmakat, hogy magára a jogsértésre nincs is bizonyíték, valamint a szerzői jogvédelme, azaz a DRM-et olyan szintre akarják emelni, hogy akár még saját munkáinkat se tudjuk archiválni vagy visszakeresni. A szóbanforgó egyezményt, írja az RWW, csupán olyan ipari szereplők olvashatták el jelen állapotában, mint a Google, az Intel, a Time Warner, a Sony, az eBay vagy a RIAA képviselői, a tervezet szövegezésében és megalkotásában résztvevő politikusok pedig a szórakoztatóipar támogatását élvezik.
Az online megszellőztetett anyagból az is kiderül, hogy ha a törvény életbelép, az internetszolgáltatók lennének felelősek minden fel- és letöltött anyagért, ami szerzői jogot sért, valamint amekkora előnyt élvezne ezzel a szórakoztatóipari lobbi, olyan súlyos teher szakadna az ISP-k nyakába. Eltörölnék a 24 órás várakozást is, azaz ha egy szolgáltatót felszólítanak arra, hogy távolítson el egy jogsértő anyagot, nem szólhat az érintett ügyfélnek, hanem azonnal törölnie kell a szóbanforgó tartalmat. Az Electronic Freedom Foundation jogászai minderre úgy vélik, az amerikai döntéshozók nem csak a technológiai szektort, hanem az állampolgárokat is hatalmas büntetéssel sújtanák, számukra ugyanis csak az a fontos, hogy a kilencvenes évekre beállt helyzetet fenntartsák - mindenáron.
Megszellőztették a világ internetezőit fenyegető egyezményt
Nyilvánosságra kerültek az ACTA (Anti-Counterfeiting Trade Agreement) plurilaterális szerzői jogi egyezmény egyes részletei. Az amerikai döntéshozók által felvázolt fejezetek értelmében az illegális letöltőket leszakítják a netről, felügyelik a netezők által közzétett tartalmakat, amire pedig valaki azt mondja, jogsértő, bizonyíték nélkül, azonnal törlik. A rémhíreket a ReadWriteWeb indította.

Szijjártó az oroszoktól úgy tudja, az ukránok támadása miatt leállt a kőolajszállítás, és belengetett egy fenyegetést Kijev számára
Zelenszkij az oroszlán barlangjában, Trump manőverezik, Európa lemarad, Putyin vigyorog – nemzetközi lapszemle
Hadházy: Még a pincében is padlófűtés van Hatvanpusztán
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Pert vesztett a Belügyminisztérium első fokon, a tárca szerint Takács Péter félreérthetően nyilatkozott
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
Trump Putyin akaratát hajtaná be az ukrán elnökön: „Adja fel a Krímet, és egyezzen bele, hogy soha nem csatlakozik a NATO-hoz”
Új dubaji ingatlanvásárlásban van épp Matolcsy Ádám, meglepően szerény a kinézett lakás
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban. Viszont késett a vételár részleteivel.
Holtan találták meg a verseny közben eltűnt terepfutót Cserépfalunál
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Frankfurter Rundschau-helyzetkép: Konzervatív kihívó fenyegeti Orbán Viktor hatalmát
Publicus: Tízből nyolc magyar sokallja az augusztus 20-i ünnepségekre szánt 11 milliárd forintot
Még a kormánypárti szavazók többsége is túlzásnak érzi a költekezést.
„Analóg Digitális Polgári Kört” alapított Kovács Gergely
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre” – írja a XII. kerület polgármestere.