Nyilvánvaló, hogy a web 2.0 megváltoztatta a mai gyerekek életét, hatással van szellemi fejlődésükre. Az interneten keresztül olyan mennyiségű információhoz jutnak (juthatnának), amely akár csak 20 évvel ezelőtt is utópiának tűnt. A kérdés az, hogy igénylik-e egyáltalán ezt a mennyiségű információt, illetve tudnak-e vele élni? Kutatásunkat többek közt ezen kérdések megválaszolása hívta életre.
Külföldi szerzők (Don Tapscott, Marc Prensky) cikkeit olvasva elgondolkodtunk azon, hogy igazak-e állításaik a magyar 10-24 éves korosztályra vonatkoztatva? Anélkül, hogy előreszaladnánk, eláruljuk: nem teljes mértékben.
Marc Prensky amerikai szociológus digitális bennszülötteknek nevezte el ezt a korosztályt, és állítása szerint ők egy globális kultúrán osztoznak, alapvetően megváltozott a viszonyuk az információhoz, a technológiai eszközökhöz, mi több: társaikhoz is! Szembeállítja ezzel a korosztállyal a náluk idősebbeket – digitális bevándorlóknak nevezve őket –, akik már csak felnőtt korukban szembesültek ezzel az új – számukra sokszor idegen közeggel –, ez pedig egyfajta kulturális szakadékot képez a két nemzedék között.
Véleményünk szerint nem lehet ilyen módon egyértelműen kettéosztani – különösen nem kor szerint – a népességet, hiszen önmagában az életkor nem determinálja a digitális tudást, a technológia szeretetét vagy elutasítását, a kommunikációt.

A digitális bennszülöttek azt a technológiát használják, amit a fent említett kutatók szerint a digitális bevándorlók találtak ki, hoztak létre. Már önmagában ez a tény is megerősíteni látszik azt a megállapításunkat, hogy nem lehet csupán az életkorból megítélni azt, digitális írástudó-e valaki, avagy sem.
Ismét más kérdés, hogy aki születésétől fogva ismeri, használja ezeket az eszközöket, vélhetően másképpen fog hozzájuk viszonyulni, mint ha felnőttként találkozik vele. Kutatásunk során szembesültünk azzal, hogy önmagában ez a tény még nem tesz senkit bennszülötté., mint ahogy az általunk vizsgált 10-24 éves korosztály távolról sem testesíti meg azt az álomképet, eszményi felhasználót, amelyről Prensky és Tapscott beszélnek. Állításuk szerint ez a korosztály „anyanyelvi” szinten használja a különböző számítógépes programokat, keres (és talál is) hiteles információkat a weben, azaz él a számítógép és az internet adta összes előnnyel. Ezzel szemben saját kutatásunk és mások eredményei alapján is az interneten és a számítógépezéssel eltöltött idő „hasznossága” minimum megkérdőjelezhető – a legalábbis az új ismeretek és a tudásszerzés szempontjából nézve. Legkedveltebb tevékenységük az msn-ezés, illetőleg a közösségi oldalak látogatása – véleményünk szerint ettől még nem válnak automatikusan digitális írástudóvá. A fentiek alapján tehát találóbb kifejezésnek tartjuk az „online generációt”.

A fenti diagramból jól látható, hogy mely tevékenységek a dominánsak, ám ezek alapján a számítógépezés inkább csak folyamatos jelenlétnek minősíthető.
Cikksorozatunkban tehát az „online generáció" jellemzőit próbáljuk bemutatni és elemezni, a legfrissebb hazai és nemzetközi kutatási eredményekre támaszkodva. Milyen témaköröket járunk körbe?
Az alábbiakban mindenekelőtt a gyökerekhez visszanyúlva Don Tapscott és Marc Prensky amerikai társadalomkutatók vízióit mutatjuk be, amelyekben az ezredforduló körül felvázolták egy új nemzedék, a netgeneráció (Tapscott) vagy az ún. digitális bennszülöttek (Prensky) megjelenését és jellemzését, és kitérünk a hazai előzményekre is. Az azóta eltelt évtized alatt lassan körvonalazódik, hogy ezek a jóslatok mennyiben váltak valósággá. Mivel ez a generáció Nyugat-Európában is most ért a felsőoktatás kapujába, egyre több kutatás foglalkozik napjainkban a témával.
A második részben kiderül, mivel töltik idejüket leginkább a „netgeneráció tagjai”, hány óra fér bele a 24 órába, hogyan működik a „humán multitaszk”. Milyen változások következnek abból, hogy a számítógépezéssel töltött idő megelőzte a tv-zést?
A harmadik részben részletesebben bemutatjuk a magyar netgeneráció számítógépezési, internetezési szokásait, majd felvázoljuk, hogyan tanul a netgeneráció, van-e különbség a fiúk és lányok internet-használati szokásai között.
A negyedik részben a fiatalok körében legnépszerűbb alkalmazást – a közösségi oldalak használatának jellemzőit – vesszük szemügyre. Mi lehet az oka ennek az elképesztő népszerűségnek? Kik, miért, illetve mire használják ezeket? Fiúk vagy lányok használják-e inkább?
Ötödik alkalommal a másik nagyon népszerű alkalmazást – a lassan igévé váló MSN-t, vagyis az online csevegő programokat – járjuk körbe. Mennyit, kivel és miről „csevegnek” szinte éjjel-nappal?
Hatodszorra az online generáció és a műveltség viszonyát firtatjuk, támaszkodva a fiatalok olvasással és filmekkel kapcsolatos attitűdjükkel kapcsolatos adatainkra. Szeretnek-e olvasni, milyen filmeket kedvelnek? Itt is számos meglepő eredményre bukkantunk.
Végül a hetedik részben összegezzük kutatásunk eddigi eredményeit, és néhányat a jövőre vonatkozó elképzelésekből.

A netgeneráció forrásai, gyökerei, eredete
„A netgeneráció megérkezett!” – ezzel a mondattal kezdte könyvét 1997-ben Don Tapscott, amerikai szociológus és üzletember. Munkájában részletekbe menően vizsgálta, milyen hatást gyakorol az élet minden területén azon fiatalok megjelenése, akik a digitális eszközök által körülvéve, videojátékok, számítógépek és internet mellett születtek és növekedtek. Tapscott olyan feltevésekből indult ki, hogy az említett fiatalok sokkal jobban értenek az elektronikus kütyük és számítógépek használatához, és sokkal kiterjedtebben használják őket, mint a szüleik, vagyis az előző generáció. Bár a szerző által felvázolt kép kicsit idealisztikusnak tűnt – legalábbis magyar szemmel nézve –, a gyors technikai fejlődés és az internet hozzáférhetőségének robbanásszerű terjedése mintha háttérbe szorította volna a tartalmi kérdéseket.

Röviddel ezután Marc Prensky (2001-ben) publikálta azóta sokat idézett kutatási eredményeit, mely szerint a mai diákok nem fokozatosan változtak meg, mint elődeik, hanem robbanásszerűen. Önmagában ezzel a ténnyel nem is lehetne vitatkozni, ahogyan azzal sem, hogy az őket körülvevő környezet változása miatt másképp dolgoznak fel információkat, mint elődeik.
„Diákjaink „anyanyelvi szinten” beszélik a számítógépek, videojátékok és az Internet digitális nyelvét.”
„A mai diákok – óvodától a felsőoktatásig – képviselik az első generációt, akik ebben az új világban nőttek fel. Egész életüket úgy élték le, hogy számítógépek, videojátékok, digitális zenelejátszók, videokamerák, mobiltelefonok és más hasonló játékszerek, a digitális kor vívmányai vették körül őket.” (Marc Prensky (2001): Digitális bennszülöttek ‑ digitális bevándorlók)
Don Tapscott, a névadó – 4 millió dolláros kutatási támogatással a háta mögött – 8000 tizenéves véleményére alapozva rendületlenül az internettel kapcsolatos „téveszmékkel” viaskodik 2009-ben megjelent új könyvében (Grown Up Digital: How the Net Generation Changing Your World), amelyben már arról számol be, hogyan jellemezhető a lassan felnőtté érő netgeneráció.

Hol a mi netgenerációnk?
Laikus szemmel (vagy technológiai hátrányunkra tekintve) azt gondolhatnánk, lassan kezd nálunk is időszerűvé válni ez a kérdés. A helyzet azonban némiképp másképp fest.
Az 1996-97 táján indult Sulinet program egy csapásra az iskolai technológia fejlesztések élvonalába röpítette Magyarországot, és 1998 végére az összes magyar középiskola bekapcsolódott a világháló vérkeringésébe. Ez egyúttal megalapozta a hazai netgeneráció létrejöttének feltételeit is.
Z. Karvalics László, az Információs Társadalom és Trendkutató Központ (ITTK) egykori alapítója 2000 táján a netgeneráció pedagógiai szempontú vizsgálatának szemléleti alapjait tisztázva megállapította: „Az oppozíciós szerkezetekre (jó-rossz, hamis-igaz, progresszív-retrográd) felfűzött történet-és valóságértelmezések egyre kevésbé képesek szilárd és adekvát hátteret biztosítani a netnemzedékkel kapcsolatos pedagógiai, erkölcsi, szociológiai és más vizsgálódásoknak, illetve értékítéleteknek. Aki nem ismeri fel vagy nem fogadja el, hogy a lényeges jelenségek sokarcúak, "többdimenziósak" - vagyis egyszerre több dolog is igaz rájuk -, az beletemetkezik valamelyik jellemző kizárólagos mérlegelésébe, elzárva az utat egy teljességre törekvő elemzés többi koordinátájától.”  Fehér Péter több, gyakran idézett tanulmányában már 1999-ben részletesen elemezte Tapscott állításait, sürgetve az empirikus kutatások megkezdését és felvetette az „internet-pedagógus” gondolatát. „Egy olyan új szellemű tanár, aki képes hozzásegíteni a tanulókat az aktív, önálló, de mégis közös ismeretszerzéshez, és folyamatos önképzéssel lépést tart az újdonságokkal, netán a saját tanulóival…”

Furcsa módon azután pár évig mintha „Csipkerózsika-álomba” merült volna a téma hazánkban, ahogy a Sulinetből származó előnyünk is gyorsan szertefoszlott a nemzetközi versengésben. Az idő azonban a fiataloknak dolgozott, a netgeneráció növekedése nem állt meg
Az ITTK 2006-os adatai szerint a már a 14 és 17 év közötti magyar fiatalok 90 százaléka használja a internetet, és a 18 és 29 év közötti polgároknak 60 százaléka szintén (4 évvel ezelőtt!).
Ságvári Bence szociológus, a magyar fiatalok szokásait, értékrendjét vizsgáló sorozat (Fanta TrendRiport) első, 2008. április 23-án nyilvánosságra hozott jelentését a digitális technológiák, a digitális kultúra és a tinédzserek viszonya vizsgálatának szentelte. Ebben megállapította, hogy „a 14-17 évesek 94 százaléka internethasználó, azaz ma gyakorlatilag alig van olyan magyar tinédzser, aki ne használná valamilyen formában a világhálót.”
Az említett Fanta TrendRiport számos további állítása érdekes összevetésekre ad alkalmat saját kutatási eredményeinkkel kapcsolatban is. Ságvári szerint „A legnépszerűbbek azok a tevékenységek, ahol nem csupán passzív befogadásról van szó, hanem valamit „csinálni” lehet. Legyen az játék, ismerkedés vagy éppen valamilyen alkotói folyamat…”, ezt azonban semmivel nem támasztja alá.
Napjainkban egyre többen, egyre szélesebb körben foglalkoznak ezzel a kérdéskörrel itthon is. A „hurrá-optimizmus” mellett mértéktartóbb vélemények is elhangzanak, amelyek mindenképpen figyelmet érdemelnek.
„A legújabb szakirodalom egyenesen „a net-generáció új tudásáról beszél, amelyen egy visszafordíthatatlanul új, egy nem feltétlenül üdvözlendő, de a múlt felől aligha hatékonyan bírálható kulturális életformát és kommunikációs-műveltségi kánont értenek.” (Agárdi Péter)
Ahhoz azonban, hogy érdemben reagálhassunk ezekre a változásokra, szélesebb körű, pontosabb ismeretek szükségesek, a vélekedések nem elégségesek. Ezzel a céllal kezdtük kutatásunkat 2009 őszén, amelyet sorozatunk következő részétől kezdve részletesen ismertetünk.  [Dr. Fehér Péter az ELTE egyetemi adjunktusa]