Leállította a fekete lyukakat kutató programot a NASA

Leállította a nagy tömegű fekete lyukak kutatását szolgáló GEMS röntgencsillagászati műholdprogramot az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA), mivel az űrteleszkóp kifejlesztésének és pályára állításának költségei körülbelül negyedével haladnák meg a tervezettet.

  • MTI MTI
Leállította a fekete lyukakat kutató programot a NASA

A Gravity and Extreme Magnetism Small Explorer fő feladatául annak a sugárzásnak a megfigyelését szabták, amelyet neutroncsillagok, illetve erősen mágnesezett anyagok bocsátanak ki nagy tömegű fekete lyukakba zuhanásuk során. A GEMS-program 2009-ben indult, az űrteleszkópot pedig két év múlva, 2014-ben állították volna pályára. Paul Hertz, a NASA asztrofizikai részlegének igazgatója szerint a projekt költségeit 119 millió dollárra tervezték, ám független szakértői bizottság véleménye szerint az összeg 20, vagy akár 30 százalékkal is túllépheti a keretet.

A NASA már eddig is több vállalkozás esetében túllépte a tervezett költségvetést, beleértve a Hubble űrtávcsövet felváltó James Webb csillagászati műholdat, amelynek megépítése becslések szerint 9 milliárd dollárba kerül. A GEMS-műholdat megtervezték, de nem gyártották le, a NASA ennek ellenére már 37 millió dollárt költött rá. Várhatóan további 13 milliót kell kifizetnie az ügynökségnek, hogy felbonthassa a szerződéseket az űrteleszkópot építő Orbital Sciences Corporation nevű céggel és a többi érintett vállalkozással.

NASA

Bár az űrkutatási hivatalnak nincs más olyan csillagászati műholdja, amely a GEMS-hez hasonlatos kutatásokat végezne, Hertz szerint tudományos programjának némely célját alternatív úton és berendezésekkel érnék el. Ezek közé tartozik a NASA új röntgencsillagászati műholdja, a NuSTAR, amelyet a tervek szerint szerdán bocsátanak fel.

 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.