„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Piros, egy Marvel-hős páncézatálra utaló külsőt kap az év egyik legjobb csúcstelefonja.
A Samsung idei két nagy újdonsága, a Galaxy S6 és a Galaxy S6 edge igazi technológiai kuriózumok, sokan az év – eddigi – legjobb androidos telefonoknak tartják őket. Érthető, ha a gyártó meglovagolná ezt a sikert, s ennek keretében hamarosan megjelennek a telefonok Iron Man (Vasember) változatai.
A Vasember Galaxyk színe piros lesz, s megjelenésük a szuperhős páncélzatára emlékeztet majd. Az egyéb részleteket viszont a Marvel Studióval történt egyeztetés után dönti el a Samsung (Vasember ugyanis a Marvel univerzum egyik fő karaktere). A két cég között egyébként szoros az együttműködés, a Marvel filmjeibe például bekerülnek a Samsung technológiai megoldásai.
A Samsung mobil üzletágának marketingvezetője szerint még a hónap végén, de legkésőbb a jövő hónap elején piacra kerülhetnek a Vasember-telefonok.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.