Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Svéd orvosok néhány éve már végeztek méhtranszplantációt, sőt, gyerek is született már ilyen műtét után. A beavatkozás viszont még mindig ritkaságnak számít, Amerikában ez volt az első eset.
Sikeres az első amerikai méhátültetés, a 26 éves páciens gyorsan gyógyul a februári műtét óta – jelentették be a Cleveland Clinic orvosai sajtótájékoztatójukon.
A klinika orvosai azokkal a svéd orvosokkal együtt készültek a transzplantációra, akik a világon elsőként végeztek méhbeültetést, az első baba 2014-ben született, őt még négy követte. A Cleveland Clinic szakemberei tíz éve tanulmányozzák a méhtranszplantáció lehetőségeit. Az eljárás olyan nőknek segíthet, akik méh nélkül születtek vagy betegség miatt veszítették el a méhüket.
A 26 éves nő, aki rövid időre megjelent a sajtótájékoztatón, elmondta, 16 évesen tudta meg, hogy nem lesz képes gyereket szülni. Férjével három örökbefogadott kisfiút nevelnek.
A nőnek még legalább egy évet kell várnia a mesterséges megtermékenyítéssel, addig havi vizsgálatokkal bizonyosodnak meg arról, elég egészséges-e az új méh.
A klinika több mint 250 nő közül választotta ki szűrővizsgálatokkal azt a tízet, aki az úttörő jelentőségű transzplantációra alkalmas lehet. Méhük hiányzott, ám petefészkük egészséges volt. Megismertették velük a kockázatokat, melyek a hasi műtétből és az átültetés sikertelenségéből fakadhatnak.
Orvosi és etikai aggályt jelent, hogy a donorszerv kilökődése ellen a pácienseknek gyógyszert kell szedniük a várandósság alatt is. A kutatás vezető sebésze, Andreas Tzakis szerint azonban egészséges gyereke született több, veseátültetésen átesett nőnek, akik szintén szedték ezeket a gyógyszereket.
A sikeres terhesség végén a babák császármetszéssel jönnek világra, majd a méhet eltávolítják, hogy az anyának ne kelljen élete végéig a kilökődést gátló orvosságot szednie.
A világon az első sikeres élődonoros méhátültetést végrehajtó svéd csapat, a göteborgi orvostudományi egyetem orvoscsoportja máig kilenc méhtranszplantációt hajtott végre, ezek eddig öt baba születését eredményezték.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.