Miért jöttem ide? Mit akartam kivenni a hűtőből? Mit is akartam itt csinálni? - ilyen kérdéseket szoktak néha feltenni maguknak az emberek, de úgy, hogy pár másodperccel korábban még tudják rájuk a választ. Mégis mi az oka az ilyen szupergyors és kínos feledékenységnek?

A BBC Future járt utána a jelenségnek, amelyet ajtónyitás effektusként emlegetnek a pszichológusok. A lényege a következő: gondolati szintek között ugrálunk és a szintugrások között elveszik a cselekvésünk célja.

Példának itt egy hétköznapi szituáció: elindulunk a lakásban a kulcsunkért. Ennek több szintje van, hiszen van egy alapvető cél (kell a kulcs), és ezt gyorsan el is tudjuk felejteni, hiszen más gondolati szinteken vannak komplexebb célok. Ilyen például az, hogy "akkor irány a hálószoba, mert ott lesz a kulcs", de még ott van tervünk célja is (kijutni a lakásból) és az ennél komplexebb gondolatok is (dolgozni kell menni, nem szabad elkésni).

A cselekvések hierarchiájában pedig hajlamosak vagyunk elveszni, hiszen egy-egy ponton mindegyik eszünkbe jut. Sőt, ezt még olyan gondolatokkal is bonyolítjuk, hogy mi lesz az első dolgunk a munkahelyen. Az is összezavarhat minket, ha valami szokatlant tapasztalunk, például a hálószobába lépve meglátjuk, hogy nem ágyaztunk be, pedig ezt minden reggel meg szoktuk tenni. És akkor már olyan messzire jutottunk a kulcs megszerzésétől, hogy el is felejtjük.

Ezt azért hívják ajtónyitási effektusnak, mert amellett, hogy több mindenre gondolunk ilyenkor, az is kell hozzá, hogy megváltozzon a környezetünk, tehát például belépjünk egy másik szobába, vagy kinyissunk egy hűtőt és az eddigi környezet (konyha) után gyorsan egy másik táruljon elénk (a hűtő tartalma).