5G? Ugyan már! A kínaiak a 6G-n dolgoznak

Épp csak hogy indulni kezdenek az első 5G hálózatok a fejlett világban, Kínában már a telekommunikáció következő mérföldkövén dolgoznak.

  • hvg.hu hvg.hu
5G? Ugyan már! A kínaiak a 6G-n dolgoznak

Akár már 2020-ban elindulhat az első 6G teszthálózat üzeme Kínában – állítja a helyi média. Nem akármilyen előrelépésről lenne szó, a 6G hálózatoknál a letöltések elméleti sebessége akár 1 Tbit/s lehet, ami tízszer gyorsabb annál, amit az éppen most induló 5G hálózat kínálhat.

A kínai szakemberek szerint a 6G-vel jóval nagyobb lefedettséget lehetne elérni, mint az 5G-vel, sőt potenciálisan műholdas internetként is működhetne. Su Xin, a kínai Ipari és Informatikai Minisztérium 5 G csoportjának vezetője szerint a 6G technológia együtt létezhetne a vezeték nélküli kommunikáció jelenlegi egyéb formáival.

Legelső lépésként a 6G potenciális alkalmazási lehetőségeit vizsgálnák, mielőtt komolyabban invesztálnának az új technológiába. Azt szeretnék kideríteni, hogy milyen technológiákra kell összpontosítani a jelenlegi 5G fejlesztéseknél, és melyeket lehetne közülük átvinni a 6G-re. Ha minden a tervek szerint alakul, 2030-ra már működnének Kínában a 6G hálózatok.

Az 5G bevezetése világszerte, így várhatóan Magyarországon is 2019-ben indul. Nagy változásokat hoz már ez is: epekedni fog utána, ha megmutatjuk, hogy mire jó.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.