szerző:
hvg.hu

A Wandera kiberbiztonsági cég szakemberei összesen 14 olyan játékot találtak az Apple App Store-ban, ami egy olyan szerverről fut, ahonnan az androidosok életét is megkeserítő Golduck nevű vírust is irányították.

Nem kezdődött túlságosan jól az új év Tim Cookék számára. Az Apple cégértéke rövid idő alatt komoly zuhanást produkált, és az iPhone-ok sem úgy fogynak, ahogyan arra korábban számítottak. Az egyetlen gyógyírt talán az jelentette, hogy karácsonykor rekordbevételt könyvelhetett el az App Store, de úgy tűnik, ezen a fronton sincs minden rendben.

Nem sokkal azután, hogy kiderült: még az Apple-t is átverte az alkalmazás, ami az Amazon okoshangszórójához "való", most úgy tűnik, újabb komoly biztonsági hiba merült fel az alkalmazásboltnál. A Wandera nevű kiberbiztonsági cég szakemberei 14 olyan játékot találtak az App Store-ban, amik ugyanazt a szervert használták, amely az androidosok életét megkeserítő malware-t, a Golduckot is irányította.

Bár az alkalmazások önmagukban ártalmatlanok voltak, azokat teletűzdelték reklámmal. Mindez azért nagyon komoly probléma, mert a TechCrunchnak nyilatkozó kiberbiztonsági szakemberek szerint elképzelhető, hogy azokon keresztül telepítettek vírust az Apple-júzerek eszközeire.

Az Apple egyelőre nem kommentálta az esetet, de az amerikai App Store-ban már nem lehet elérni a szóban forgó játékokat, a saját tapasztalatunk szerint pedig mostanra már Magyarországról sem lehet elérni az appokat. A Wandera összegzése szerint az alábbi játékokról van szó:

  1. Commando Metal: Classic Contra
  2. Super Pentron Adventure: Super Hard
  3. Classic Tank vs Super Bomber
  4. Super Adventure of Maritron
  5. Roy Adventure Troll Game
  6. Trap Dungeons: Super Adventure
  7. Bounce Classic Legend
  8. Block Game
  9. Classic Bomber: Super Legend
  10. Brain It On: Stickman Physics
  11. Bomber Game: Classic Bomberman
  12. Classic Brick – Retro Block
  13. The Climber Brick
  14. Chicken Shoot Galaxy Invaders.

A Wandera szerint a játékokat összesen 1 millió felhasználó töltötte le.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Brexit: nem tesz új ajánlatot az EU, ehelyett saját polgárait nyugtatja

Brexit: nem tesz új ajánlatot az EU, ehelyett saját polgárait nyugtatja

Hamarosan léphet az MNB, nyakunkon a szigorítás

Hamarosan léphet az MNB, nyakunkon a szigorítás

Roham indult a SZÉP-kártyákért

Roham indult a SZÉP-kártyákért

Meghan Markle, „a kövér hölgy”

Meghan Markle, „a kövér hölgy”

Sztárúszóval erősít a Ferencváros

Sztárúszóval erősít a Ferencváros

Még napokig kutathatnak a kútba zuhant spanyol kisfiú után

Még napokig kutathatnak a kútba zuhant spanyol kisfiú után