szerző:
MTI

Bizonyos egyszerű organizmusok, amelyek a Föld legszélsőségesebb körülményeivel is képesek dacolni, elméletben a Marson is életben maradhatnak a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) végzett vizsgálatok szerint – közölte a Német Űrhajózási Központ (DLR) Kölnben.

A DLR által koordinált Biomex (Biology and Mars Experiment) nevű kutatás során különböző organizmusokból, például baktériumokból, algákból, gombákból és zuzmókból vett mintákat tettek ki intenzív UV-sugárzásnak és szélsőségesen ingadozó hőmérsékleteknek 533 napon át az ISS egyik külső felületén. A minták 2016-ban az egyik Szojuz űrhajó fedélzetén jutottak le a Földre az űrállomásról.

"Egyes organizmusok és biomolekulák a sugárzással szembeni hatalmas ellenálló képességről tettek tanúbizonyságot és valódi túlélőként tértek vissza a Földre az űrből" – mondta Jean-Pierre Paul de Vera, a DLR bolygókutató intézetének munkatársa. Kiemelte: bizonyos egysejtű mikroorganizmusok "megfelelő jelöltek lehetnek a Marson is elképzelhető életformák számára". Ez önmagában még nem jelenti azt, hogy valóban van élet a Marson, e az ez utáni keresés minden eddiginél jobban foglalkoztatja az űrmissziók következő generációit.

[Kíváncsi, milyen idő van a Marson? Ezen a weboldalon megnézheti]

A Mars körül keringő űrszondák és a felszínén lévő mobillaborok szerint még ma is léteznek a bolygón az élethez fontos feltételek - a légkör, olyan elemek, mint a szén, hidrogén, oxigén, nitrogén, kén, foszfor és jég formájában víz. Magát az életet, vagy annak anyagcseretermékeit azonban nem észlelték a marskutatók detektorai.

A Biomex eredményei megerősítenek egy elméletet, amelyről a kutatók már évtizedek óta vitáznak és amelynek központi kérdése, hogy miként érkezett az élet 3,8 milliárd éve a Földre. Az elmélet abból indul ki, hogy a korai Marson léteztek bizonyos organizmusok, amelyek egy aszteroida becsapódása nyomán messzire lökődtek a bolygótól. A kőzet ilyen módon bekerült a belső Naprendszerbe, ahol egyes darabjai összeütköztek a Földdel, és a bennük lévő organizmusok továbbfejlődtek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Egy tonna lisztből készül a Kárpát-medence kenyere

Egy tonna lisztből készül a Kárpát-medence kenyere

Több mint 120-an sebesültek meg a 14 afganisztáni pokolgépes merényletben

Több mint 120-an sebesültek meg a 14 afganisztáni pokolgépes merényletben

Beer Miklós és a tornasor

Beer Miklós és a tornasor

Megnősült a „Szikla”

Megnősült a „Szikla”

Semjén Zsolt: Legyen mindenki egy kis Szent István!

Semjén Zsolt: Legyen mindenki egy kis Szent István!

Ingyen utazhatnak Berlinben az iskoláskorúak

Ingyen utazhatnak Berlinben az iskoláskorúak