Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az iPhone SE sikere után újra az egy kézzel is könnyedén használható telefonmérethez nyúlhat vissza az Apple.
Ming-Csi Kuo, az Apple-pletykák egyik megbízható forrása szerint jövőre káva nélküli, de 5,4 colos átmérővel rendelkező iPhone-ok érkezhetnek. A méretben az X széria és a 2016-os iPhone SE közé eső (tehát kisebb) készülék szenzorsziget helyett a képernyőkivágásba ültetett kamerát kaphat, hasonlóan a konkurens Samsung Galaxy S10-eseihez.
Újdonság lenne az OLED-kijelző is, illetve vélhetően a Lightning-csatlakozót USB-C-re cserélik majd a modellben. Ha idén 5G-képesek lesznek az iPhone-ok, a jövő évi szériában is valószínűleg elérhető lesz a technológia. Más pletykák szerint 2020-ban az ujjlenyomat-olvasó is visszatérhet a telefonokba.
A minikészüléket megelőző, 2019-ben megjelenő modellekről több dolgot is sejteni, korábban egy 3D-nyomtatott replika, valamint az olcsóbb Xr-utód dizájnja is kiszivárgott.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.