Már az Apple társalapítója is a Facebook ellen kampányol
Steve Wozniak már tavaly törölte a Facebook-fiókját, most pedig ugyanerre buzdít másokat is. Az Apple társalapítója szerint a közösségi oldal(ak) használata nem biztonságos.
hvg.hu
A TMZ amerikai celebportál állította meg néhány percre egy amerikai reptéren az Apple társalapítóját, Steve Wozniakot, hogy rövid interjút készítsenek vele. Wozniak készséggel állt a riporterek rendelkezésére, majd egy pillanatban arról kezdett beszélni, hogy a közösségi oldalak szerinte egyáltalán nem biztonságosak.
Wozniak nem csak általánosságban fejtette ki véleményét, konkrét neveket is említett: a Facebook körül sokasodó botrányoktól saját elmondása szerint kiveri a víz, és ezért is döntött úgy, hogy a tavaly kirobbant Cambridge Analytica-ügy után inkább törli magát az oldalról. Wozniak most ugyanerre buzdít másokat is, szerinte nincs min gondolkodni.
Az Apple társalapítója úgy látja, a közösségi oldalakkal megosztott információk nincsenek biztonságban, és ez alatt nem csak a Facebookot érti. Szerinte az Instagram ugyanúgy képes lehet hallgatózásra, annak ellenére is, hogy a Facebook számtalanszor kijelentette, nem csinálnak ilyesmit.
Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.