A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A Kaliforniai Egyetem irvine-i kampuszának biológusai laboratóriumi körülmények között felfedezték, hogyan lehet megelőzni az Alzheimer-kórt, eredményeik a jövőben segíthetnek új gyógyszerek kifejlesztésében.
A Nature Communications című szaklap aktuális számában azt írták, hogy amikor az Alzheimer-kór rágcsálómodelljeinek eltávolították az agyi immunsejtjeit, a mikrogliákat, nem alakultak ki a kórra jellemző lerakódások, a béta-amiloid plakkok. "Nem tudtuk pontosan, mit történik a mikrogliákkal, és miért fontosak az Alzheimer-kór kezdeti szakaszában. Ezért döntöttünk úgy, hogy megnézzük, mi történik, ha eltávolítjuk őket" – mondta Kim Green neurobiológus.
Olyan szert használtak a kísérletben, ami leállítja a mikrogliák fennmaradáshoz szükséges szignáljait. Green és laboratóriuma korábban kimutatta, hogy a szignalizáció nélkül ezek az immunsejtek eltűnnek az agyból. "Döbbenetes volt felfedezni, hogy azokon a területeken, ahol nincsenek mikrogliák, nem alakulnak ki plakkok. Ezek nélkül Alzheimer-kór sincs, és most már tudjuk, hogy a betegség kialakulásához szükség van a mikrogliákra" – magyarázta Green.
Azt is felfedezték, hogy amikor a plakkok már kifejlődtek, a mikrogliák rosszindulatúként értelmezik őket és támadnak. A támadás azonban a neuronok azon génjeit hallgattatja el, amelyek a normális agyműködéshez kellenek.
Green és kollégái szerint a felfedezés azt ígéri, a jövőben készíthetők a betegség megelőzésére szolgáló gyógyszerek. "Nem azt javasoljuk, hogy távolítsák el az agyból az összes mikrogliát, melyek fontos szerepet játszanak más agyi működések szabályozásában" – mondta a tudós. Azonban ha egy-egy területről eltávolítják őket, a kutatók meg tudnák állapítani, lehet-e olyan gyógyszeres kezelést kifejleszteni, amelynek ezek a sejtek a célpontjai.
Ha értesülni szeretne a fejleményekről, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.