Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Facebook felvásárolt egy startupot, amely gondolatolvasásra alkalmas karperecek fejlesztésével foglalkozik. Az ügylet ára nem publikus, de egyesek szerint az 1 milliárd dollárt is elérheti.
Mark Zuckerberg egyik régóta dédelgetett álma, hogy a Facebook ne csupán egy közösségi oldal legyen. Ezért is döntöttek az Oculus virtuálisvalóság-szemüveg mögötti cég felvásárlása mellett, és most is egy hasonló szerzeményről szólnak a hírek: immár ez a vállalat a tulajdonosa a neurotechnológiával foglalkozó CTRL-labsnak. Ha a jogi szófordulatoktól eltekintünk, akkor kimondhatjuk: a Facebook egy olyan startupra tette rá a kezét, amely a gondolatainkkal vezérelhető eszközökben látja a jövőt.
A Facebook maga is kísérletezett olyan agy-számítógép interfésszel, amely alapjaiban akarta megváltoztatni, ahogy eszközeinknek utasításásokat adunk. A fejlesztés oka, hogy sokak szerint a telefonok, táblagépek vezérlése idejétmúlttá és egyre lassabbá válik. Miközben a felhasználó számára sokkal fontosabb igény kezd lenni, hogy a kezében lévő készülék minimális várakozás nélkül reagáljon a parancsokra. Ezzel az elképzeléssel azonban nehéz versenyezni, de úgy tűnik, a CTRL-nak sikerült rálelni a megoldásra: a gondolataink igen gyorsak, miért ne irányíthatnánk hát azokkal a tévét, vagy vehetnénk rá a gépet, hogy üzenet küldjön?
[Hatalmas dobásra készül a Facebook, Zuckerberg szó szerint bekötné az agyunkba]
A New York-i székhelyű CTRL-labs eddig egy különleges karperecet készített, amely képes értelmezni az idegi impulzusokat, majd azokat digitális jellé alakítani. De a munka itt nem áll le, a Facebook VR és AR részlegét irányító Andrew Bosworth szerint a jövőben mindezt olyan szinte akarják felfejleszteni, amely egy teljesen új világba kalauzolja majd az okoseszközök használóit. A Facebook illetékese szerint minderre nagy szükség van, az értelmetlen kattintgatás ugyanis rengeteg időt vesz el, amit értékesebb tennivalókra is fordíthatnánk.
A technológia kialakítása az elkövetkező évek egy nagy kihívása lesz, a nehézségek leküzdéséhez pedig szükség lesz a tapasztalatokra. Ezt a pontot a CTRL-labs tölti majd be. A felvásárlással kapcsolatos részleteket egyébként nem közölték a felek, de a BBC szerint Zuckerbergék 1 milliárd dollárt is adhattak a néhány éve alapított cégért.
A testünket egy számítógéppel összekötő eszköz ötlete nem csupán a Facebook háza táján forró téma. A SpaceX és Tesla vállalatokat vezető Elon Musk másik, kevésbé ismert cége is ugyanilyen készüléken dolgozik, és elég jól haladnak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.