szerző:
hvg.hu

A kínai közösségi oldalra, a Weibóra kiposztolt kép szerint a Xiaomi november 5-én rántja majd le a leplet legújabb csúcsmobiljáról.

Szeptember közepén mutatta be a Xiaomi a legújabb okostelefonját, az igen vastagon megírt árcédulával ellátott Mi Mix Alphát. A mobil sajátossága – a különleges kijelzője mellett –, hogy csak kis darabszámmal dobják majd piacra, akkor is csak az év végén. A cég azonban addig sem tétlenkedik, már meg is villantották a legújabb készüléküket, aminek legfontosabb eleme minden bizonnyal a kamerája lesz.

Az Androd Authority szúrta ki, hogy a vállalat a kínai közösségi oldalon, a Weibón mutatta meg leendő új mobilját, a Xiaomi Mi CC9 Prót. A mobil legizgalmasabb része az öttagú kamerája, amelynek fő szenzora a Samsung által fejlesztett 108 megapixeles lesz, a mobil pedig 5x-ös zoomra lesz képes.

©

A különbség a Mi Mix Alpha és e között a telefon között az, hogy ez utóbbi már széles körben elérhető lesz a felhasználók számára. A rendszer egyébként a pixel binning nevű technológiával dolgozik, amelynek lényege, hogy négy szomszédos pixelt olvaszt egybe (így hozva létre egy 27 megapixeles képet), ami az eddigieknél élesebb és szebb fotókat eredményez nappal és éjszaka is.

Hogy mikor kerülhet piacra a mobil, egyelőre nem tudni. A várakozások szerint november 5-én rántják majd le róla a leplet, amikor is egy új okosórát és egy okostelevíziót is bemutatnak majd.

Ha kíváncsi a Xiaomi újdonságaira, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Több száz tüntető zavarta meg Peter Handke Nobel-díjának az átadását

Több száz tüntető zavarta meg Peter Handke Nobel-díjának az átadását

Találkozott megmentőivel a lány, akit egy trolin ért a hirtelen szívhalál

Találkozott megmentőivel a lány, akit egy trolin ért a hirtelen szívhalál

A vásárlóktól is ömlik a pénz a YouTube-hoz, áttörték az 1 milliárd dolláros álomhatárt

A vásárlóktól is ömlik a pénz a YouTube-hoz, áttörték az 1 milliárd dolláros álomhatárt

A biciklis bérgyilkos berlini merénylete próbára teszi a német-orosz viszonyt

A biciklis bérgyilkos berlini merénylete próbára teszi a német-orosz viszonyt

Nagy hal lett az egyik építőipari NER-kishalból

Nagy hal lett az egyik építőipari NER-kishalból

Otthonában jegelte a kábítószert a díler, miközben a kórházban feküdt

Otthonában jegelte a kábítószert a díler, miközben a kórházban feküdt