Balogh Csaba
Balogh Csaba

Érdekes eredmények születtek felmérésünkben, melyben arra kerestük a választ, olvasóink milyen okostelefont használnak szívesen, illetve milyen gyakran és minek hatására cserélnék le mobiljukat.

Hétfő reggel közzétett kérdőívünket csütörtök délutánig összesen 6650 ember töltötte ki. Mivel felmérésünk során semmilyen személyes adatot nem gyűjtöttünk, így demográfiára vonatkozó információkat sem, nehezen mondhatnánk, hogy az eredmény reprezentatív. Ezzel együtt a válaszadók magas száma – a témába vágó online kutatásokba sokszor hatodennyi embert sem vonnak bele – indokolja, hogy az eredményre úgy tekintsünk, mint ami – ha nem is tűpontosan mutatja a hazai helyzetet – nagyságrendeket tekintve megmutatja, mire is van igény a hazai felhasználók körében.

Arra például nagyon sok embernek nincsen igénye vagy lehetősége, hogy évente új készüléken válasszon magának. Sőt. Olvasóink nagyobb része nemhogy nem idén, de még csak nem is tavaly jutott új mobilhoz: 44,1 százalék válaszolta, hogy 2017-ben vagy régebben cserélte le mobilját. Ez nem meglepő annak fényében, hogy a válaszadók több mint harmada (34,1%) kétévente, hasonlóan nagy része (34,3%) pedig háromévente cserél mobilt. Negyedük még ennél is ritkábban. Évente mindössze a megkérdezettek 5,4 százaléka vesz/kap új telefont, ennél is gyakrabban pedig a válaszadók 0,5 százaléka (35 ember) cserél.

©

Nem csoda, hiszen a legtöbben meg vannak elégedve aktuális telefonjukkal: olvasóink 90,7 százaléka érzi úgy, hogy jó választás volt.

Olvasóink közel fele hűséges típus, csak akkor néz új készülék után, amikor elromlik a régi. Tizedük pedig más értelemben, a szolgáltatójához hűséges: a hűségszerződés lejártával vesz másik eszközt. A felmérésben részt vevők ötödének azonban elég a váltáshoz annyi, hogy megtetszik egy új készülék, és sok embert motivál a cserére az, ha a gyártó csak az új modellben tesz elérhetővé egy-egy konkrét új funkciót. Alig 1,8 százaléknyian nyilatkoztak úgy, hogy mindegy, hogy mit tud az új modell, számukra fontos, hogy minden az elérhető legjobb technológia legyen a zsebükben, ezért váltanak.

©

Aki új telefon vásárlására adja a fejét, az néhány jól beazonosítható faktort vesz figyelembe. A hosszú üzemidőt a válaszadók 90,96 százaléka minősítette fontos vagy nagyon fontos szempontnak. Ebben a kalkulációban második helyen a jó kamera végzett (75,72%), a kedvező ár csak a harmadik legfontosabb szempont (74,73%). Érdekes, hogy a márka csak a megkérdezettek 59,44 százalékának fontos vagy nagyon fontos szempont.

[11+1 tuti tipp, hogy (még) tovább bírja a telefonja egy feltöltéssel]

Szinte senkit nem érdekel, hogy a telefonnal milyen pénzes alkalmazások vagy időszakos előfizetések járnak együtt, olvasóink 70,36 százaléka szerint ez egyáltalán nem fontos. Hasonlóan elutasító választ adtak sokan a kisebb képernyőre (54,96%), és nagy az érdektelenség (48,66%) az egyelőre még Budapesten is csak több-kevesebb (inkább kevesebb) helyen elérhető 5G-képességgel kapcsolatban. A készülék színe és a vezeték nélküli töltés képességének megléte sokakat legfeljebb elgondolkodtat, de nagyon kevesek döntését befolyásolják érdemben ezek a tényezők.

5G-s bemutató. Egyelőre homályban maradnak az érdeklődők
©

Hogy milyen új eszközök közül lehet választani és melyik mit tud, azt a válaszadók zöme híroldalakról és más online csatornákról tudja meg – a 98 százalékos tájékozódási arány persze nem meglepő annak fényében, hogy az adatokat online kérdőív segítségével vettük fel. A gyártók Facebook-oldalait és Instagram-csatornáit a válaszadók 19,5 százaléka figyeli aktívan, a tévét 6,9 százalék, míg a nyomtatott lapokat 4,1 százalék nevezte meg információforrásként.

Az más kérdés, hogy végül ki melyik tájékozódási csatorna hatására hozza meg döntését. Az valóban csak a figyelem felkeltésére elég, hogy a gyártó figyelemfelkeltő dolgokat tesz közzé saját eszközéről közösségi oldalán vagy fizetett PR-cikként a médiában: a válaszadók 89 százalékát ezek az írások egyáltalán nem befolyásolják, vagy legfeljebb csak egy kicsit. Az üzletbéli eladók mondatai 86,81 százaléknál nem nyomnak sokat a latba. A megkérdezettek közel kétharmadát (61,98%) hasonlóan hidegen hagyja, hogy a youtube-os vagy instagramos influencerek a – jellemzően a gyártó által támogatott – képeiken és videóikban miket állítanak a telefonról.

©

Mindent eldöntő vagy nagyon fontos véleményforrások sorrendje a következőképpen alakult:

  1. Jókat írnak róla tesztjeikben a hírportálok és újságok. (78,98%)

  2. Ismerős ajánlja. (42,43%)

  3. Egy youtube-os vagy instagramos influencer (fizetett) videóban vagy bejegyzésben jókat mond róla. (13,95%)

  4. Boltban ajánlják. (13,18%)

  5. A gyártó figyelemfelkeltő dolgokat közöl róla saját közösségi oldalán vagy a médiában, (fizetett) PR-cikkben. (10,79%)

Egyértelmű, hogy a felhasználók továbbra is ki vannak éhezve a hosszú üzemidőre. Ha csak egyetlen dolgot kérhetnének a gyártótól, elsöprő többségben (60,8%) azt kérnék: bírják ki az okostelefonok egy töltéssel egy hétig, mint a régi mobilok. A válaszolók közel negyede (23,2%) szeretné, hogy legyen lehetőség kisebb méretű, de csúcskategóriás mobilok közül is választani. Hogy ne látszódjon elöl semmiféle kamera vagy érzékelő, tényleg "faltól falig" képernyő legyen, az már kevesebbek kívánsága (11%), az összehajtható mobilokat pedig alig valaki (5,1%) helyezte a kívánságlistára.

Legyen bármilyen mobiljuk, a közösségi alkalmazásokat (25,9%) és az utazós-navigációs programokat (25%) kedvelik leginkább. A tévézős-videós appokat a válaszadók 14,6 százaléka nevezte meg kedvenceként, a zenehallgatósokat 11,3 százalékuk, de a maguk 8,5 százalékával még szövegszerkesztő és egyéb irodai appok is megelőzték az 5 százalékos játékokat, valamint a 2,9 százalékos nyelvtanulós és fordítóprogramokat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Leállósávban veszteglő baglyon segítettek a rendőrök

Leállósávban veszteglő baglyon segítettek a rendőrök

"Zacher Gábor a védőszentünk” – popdal készült a toxikológusról

"Zacher Gábor a védőszentünk” – popdal készült a toxikológusról

Hilton, Intercontinental – a legnagyobb szállodaláncok is részt vettek a szexkereskedelemben?

Hilton, Intercontinental – a legnagyobb szállodaláncok is részt vettek a szexkereskedelemben?

Egyre több a pályázat nélkül odaadott trafik, miközben nagyjából félezer faluban nem árulnak cigit

Egyre több a pályázat nélkül odaadott trafik, miközben nagyjából félezer faluban nem árulnak cigit

A 8-as Golf a legjobb, ami a VW-val történhetett – kipróbáltuk

A 8-as Golf a legjobb, ami a VW-val történhetett – kipróbáltuk

Személyvonat és nyerges vontató ütközött össze Kunszentmártonnál

Személyvonat és nyerges vontató ütközött össze Kunszentmártonnál