Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Az egész világon terjed a koronavírus, a nyári E3 illetékesei már most közölték: hozzá sem kezdenek a szervezéshez.
A világjárvánnyá vált koronavírus miatt nem tartják meg a Los Angeles-i E3 játékszakmai kiállítást sem – közölték a szervezők. Bár a játékipar legfontosabb eseményét nyaranta rendezik, az illetékesek további korlátozásokra számítanak, így inkább el sem kezdik a munkát – írja a Kotaku.
Az E3 lehetséges elmaradásáról kedd óta szállingóznak a hírek, több kiállítót ugyanis arról értesítettek, hogy foglalásaikat törölték vagy törölni fogják. Ezek után érkezett meg a rendezvény mögött álló ESA közleménye, jelezve: a rendvezény idén valóban elmarad. Ilyesmi egyébként még soha nem történt az E3 történetében.
Az E3 elsősorban a fejlesztőcégek bejelentései miatt fontos, ezen a rendezvényen mutatják be ugyanis a játékvilág újdonságait, azokat a szoftvereket, melyeken hosszú hónapok vagy évek óta dolgoznak a programozók. A rendezvényen általában világsztárok is feltűnnek, tavaly például Mátrix-filmekből ismert Keanu Reeves hozta el az utóbbi évek egyik legjobban várt játékát, a Cyberpunk 2077-et.
Ilyesmire idén viszont biztosan nem kerül sor.
Az E3-ra tartogatott bejelentéseket több kiadó közlése alapján online sajtótájékoztatókkal pótolják a meghívottak. A Microsoft már jelezte, hogy így árul majd el néhány újabb részletet az idén karácsonykor érkező Xboxáról.
A koronavírus terjedésével kapcsolatos aggodalmak miatt nem tartották meg idén a barcelonai Mobile World Congresst (MWC) sem.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.