Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A passzív immunizálás lényege, hogy a már felgyógyult emberek ellenanyagait használják fel a betegség ellen. Csütörtökön nálunk is kipróbálják.
A koronavírusos betegek nyolcvan százaléka szinte tünetek nélkül gyógyul fel, tíz százalékuk enyhe tüneteket produkál, a többiek, a súlyos betegek azonban egy általános gyulladásos állapotba kerülnek, amit úgy hívnak, hogy citokinvihar – mondta a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója csütörtök reggel az M1-en.
Vályi-Nagy István szerint a citokinvihar olyan erős immunválaszt jelent, ami már a beteg szerveit fenyegeti, elsősorban a tüdőt, de a szívet és a veséket is.
A betegek ekkor általában nemcsak tüdő-, hanem több szervi elégtelenségben halnak meg.
A Massachussettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatóinak már sikerült olyan speciális fehérjéket előállítaniuk, amelyek képesek leállítani a koronavírus előidézte citokinvihart, az immunrendszer túlzott reagálását.
Kitért arra is a főigazgató, hogy a vírus ellen egyelőre nincs oltás, viszont létezik olyan terápia, amely passzív immunizálással gyógyít. Ez azt jelenti, hogy nem a betegek immunrendszerét stimulálják, hanem már felgyógyult emberek ellenanyagait használják fel másokban a betegség leküzdésére.
Ezt a terápiát itthon várhatóan csütörtökön alkalmazzák először egy súlyos állapotban lévő betegen
– jelezte a főigazgató, hozzátéve, hogy felgyógyultak vérplazmáját juttatják be neki. A bonyolult eljárást amerikai kutatók is alkalmazzák.
"Annak idején így előztük meg és kezeltük az olyan vírusos megbetegedéseket, mint a kanyaró, a mumpsz, gyermekbénulás és az influenza, ám a vakcinák megjelenésével a módszer érthető módon a háttérbe szorult, és sokan elfeledkeztek róla. Amíg nincsenek hatékony gyógyszereink és oltóanyagaink a COVID-19 ellen, addig ez a módszer életeket menthet" – mondta a St. Louis-i Washingtoni Orvosi Egyetem munkatársa Jeffrey P. Henderson.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.