Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Úgynevezett klónozott antitestek segítségével javítaná bizonyos koronavírus-betegek állapotát az AstraZeneca nevű brit gyógyszercég, amely már el is kezdte a különleges terápia kifejlesztését – írta a The Guardian.
Az AstraZeneca vezérigazgatója, Pascal Soriot szerint a kezelés két antitest kombinációja, amelyet befecskendezéssel juttatnának a páciens szervezetébe. Ez azoknak jelenthet segítséget, akik a fertőzés korai szakaszában járnak, és a többi fertőzöttnél kiszolgáltatottabb helyzetben vannak. Például azért, mert idős betegekről van szó, akiknek a szervezete nehezebben küzd a betegségek ellen.
Az AstraZeneca a Jenner Intézettel és az Oxfordi Egyetemmel közösen dolgozik a vakcináján, melyet a járvány új epicentrumában, Brazíliában fognak elsőként tesztelni. A vizsgálatokhoz 300 millió dózist állítanak elő, a munkát a jövő járványaival foglalkozó nemzetközi szervezet, a CEPI is támogatja. A vakcinát csimpánzokból vett minta felhasználásával készítik.
Az Utrechti Egyetem, az Erasmus Orvosi Központ és a Harbour BioMed nemrég arról számolt be, hogy azonosítottak egy antitestet, amely megvédi a sejteket a koronavírus-fertőzéstől.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.