„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Egy vállalaton belül terjedő levél szerint a Canon fényképezőgép-gyártó is zsarolóvírus-támadás áldozata lett. Korábban a Garmint is ilyen vírussal támadták a kiberbűnözők.
A Canon alkalmazottai közt terjedő, belső vállalati levél szerint zsarolóvírussal fertőzték meg a fényképezőgépeiről ismert Canon amerikai rendszereit – írta a Bleeping Computer. A múlt héten zajlott támadás miatt a cég több felülete is leállt.
A Canon túl sok mindent nem árult el az ügy részleteiről, de sajtóhírek alapján már tudni, hogy az incidensért a Maze nevű hackercsoport a felelős. A kollektíva pénzt követelt a zárolt adatok feloldásáért, de a Canon állítólag nem engedett a zsarolásnak.
A hackerek erre válaszul több mint 2 gigabájtnyi lopott (céges) adatot tettek közszemlére az interneten.
A Bleeping szerint ez a jogtalanul birtokolt állomány mintegy 5 százaléka, amit egyfajta figyelmeztetőlövésként adott ki a Maze.
A sajtóban elterjedt hírek szerint bár a kikerült adatcsomagban marketinganyagok is szerepelnek, az érzékeny információkhoz, mint a fizetési adatok, nem szereztek hozzáférést a hackerek.
A Canon egy adatvesztéses ügyben is érintett: a vállalat felhőtárolójáról, az image.canon nevű weboldalról a napokban több gigabájtnyi fotó is eltűnt, melyeket a cég utolsó közlése szerint nem lehet visszaállítani. A Canon ugyanakkor állította: ennek az esetnek nincs köze a hackertámadáshoz.
A zsarolóvírus-támadások egyre gyakoribbak a világon, korábban például a Garmin rendszereit is ilyen kártevővel sikerült "elintézni". A cég azután kapta vissza az állományok fölötti uralmat, hogy állítólag dollármilliókat fizetett a hackereknek. A Bleeping szerint a Maze legutóbb az LG és a Xerox rendszereit is megfertőzte.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.