Durva és kiszámíthatatlan hidegbetörések várhatók télen

Az utóbbi évek egyre változékonyabb teleket hoztak, sokszor extrém hóviharok söpörnek végig az észak-amerikai vagy az eurázsiai kontinensen, máskor pedig egészen enyhe időjárási viszonyokat tapasztalnak távoli északi vidékeken is, írja cikkében a Magyar Tudományos Akadémia.

Ahhoz, hogy megértsük, honnan erednek ezek a szélsőségek, a sarkvidékek meteorológiáját kell megvizsgálni az MTA szerint. Az északi pólus térsége felett a magaslégkörben állandóan egy hatalmas örvényben forgásban van a levegő, ezt a több ezer kilométer átmérőjű forgó légtömeget hívják poláris örvénynek.

Az ilyen örvény erősségét az Egyenlítő és sarok közötti hőmérsékletkülönbség határozza meg, nyáron gyengébb, télen pedig intenzívebb.

A poláris örvény határánál úgy 7-12 km magasságban egy erős légáramlat halad körbe-körbe az északi félteke kontinensei és óceánjai felett, ez az úgynevezett futóáramlás vagy jet stream.

Ha a poláris örvény erős, a futóáramlás is az, nyomvonala pedig északabbra húzódik, és nem engedi kitörni az Északi-sark körzetéből a hideg légtömegeket, ha azonban a poláris örvény gyenge, a futóáramlás is gyengül, szakaszonként délebbre húzódik, és gyakran nem tudja útját állni egy-egy leszakadó hideg légtömegnek.

Az MTA cikke szerint ezt úgy kell elképzelni, mintha az Északi-sark körül egy láthatatlan gumigyűrű húzódna, mely a poláris örvény erősödésével szorosra húzódik a pólus körül, gyengülésével pedig kilazul, tágabbá és hullámossá válik.

A poláris örvény erőssége, és ezzel e meteorológiai “gumigyűrű” szorossága, illetve lazasága az Északi-sark körüli légtömegek nyomásviszonyaival van összefüggésben. Ezek változását nevezik arktikus oszcillációnak.

Ha az Északi-sark körüli légnyomás alacsonyabb az átlagnál, a poláris örvény erősödik, a "gumigyűrű" szorosabbra húzódik, és kevesebb téli hidegbetörésre számíthatunk, ha azonban az átlagnál magasabb a légnyomás a pólus körül, a poláris örvény gyengül, a "gumgyűrű" kilazul és hullámosabbá válik, mely hullámok mentén a hideg, sarki levegő betörhet délebbi területekre, és erős hóviharokat okozhat.

Az MTA-ELTE Elméleti Fizikai Kutatócsoport és a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársai újszerű szimulációs módszerekkel annak jártak utána, hogy hogyan hat a kímaváltozás a sarki légköri folyamatokra.

A vizsgálat során két élvonalbeli éghajlati modell, és bennük több éghajlati forgatókönyv eredményeinek alapján elemezték az arktikus oszcilláció várható jövőbeli változásait. Az analízis eredményeképpen előálló térképből kiolvashatóvá vált, hogy a jövőben mely térségekben lesz nagyobb és hol kisebb az oszcillációhoz kapcsolódó nyomásingadozás amplitúdója.

A különböző modellek előrejelzései némileg eltértek egymástól, de a lényegben egyetértés mutatkozott: összességében egyre nagyobb kilengések várhatóak az Északi-sark körüli térség légnyomásában.

Ez a gyakorlatra lefordítva azt jelenti, hogy egyre durvább és egyre délebbre hatoló hidegbetörésekre számíthatunk, ugyanakkor időközben szokatlanul enyhe és csendes téli időszakok is várhatók.

Ezzel egyidőben a Föld egymástól távoli területének időjárása közötti kapcsolatokban is változások várhatók. A Kárpát-medence téli időjárás előrejelzésében is fontos távkapcsolatot jellemzi például Babolcsai György meteorológus Decemberi Anomália Indexe, amely éppen az észak-atlanti térség légnyomásának kora őszi értéke és a Kárpát-medence decemberi átlaghőmérséklete közötti kapcsolatot jellemzi.

A magyar kutatók azt találták, hogy az arktikus oszcilláció hőmérsékleti távkapcsolatainak erőssége Európa térségében várhatóan csökken a klímaváltozással, vagyis, nem elég, hogy az arktikus oszcilláció amplitúdója átlagosan növekszik, de – legalábbis itt, Európában – egyre nehezebben lehet az oszcilláció fázisát jellemző index alapján megjósolni, hogy mindez milyen konkrét időjárást jelent.

Azzal, hogy mi pontosan a hidegbetörés, egy korábbi cikkünkben is foglalkoztunk.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.