Nem jött be az ötlet: fél év után lehúzza a rolót a mobilos Netflix, a Quibi
Jeff Katzenberg és Meg Whitman, a Quibi alapítója és vezetője 2020 áprilisában indította útjára a szolgáltatást, ami mobilra optimalizált, 5-10 perces tartalmakkal akart nagyot dobni. Azt is elmondták, mi állhat a bukás hátterében.
hvg.hu
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a nemrég útjára indult új videostreaming-szolgáltató. Fél évvel azután, hogy elstartolt, Jeff Katzenberg és Meg Whitman – a platform alapítója és vezetője – bejelentették, leállítják a szolgáltatást.
A befektetőknek eljuttatott, a sajtóhoz is kiszivárgott levélben a vezetők azt írják, alapvetően két oka van a döntésnek:
az ötlet nem volt elég jó ahhoz, hogy a modell működjön, és az időzítés sem volt megfelelő.
Ennek ellenére a pénzemberek a jelek szerint bíztak a dologban, ugyanis 1,75 milliárd dollárt fektettek a cégbe. Ebből Katzenberg szerint még nagyjából 350 millió dollár maradt meg – írja a Wall Street Journal.
A Quibi nem azzal akart nagyot villantani, hogy a szolgáltatáson keresztül filmeket és sorozatokat lehet nézni, hanem azzal, hogy a platformot kifejezetten a mobilos képernyőre tervezték. Úgy gondolták ugyanis, hogy az ilyen típusú tartalomfogyasztás jövője, hogy mindenki a mobilján fogja nézni. Az ötletben mások is láttak potenciált: Steven Spielberg már ide is tervezett egy sorozatot, és Hollywood is elkezdett készülni az 5-10 perces filmekre és sorozatokra. A Quibi másik nagy dobása ugyanis az lett volna, hogy a platformra készülő tartalmak jóval rövidebbek a hagyományos formátumnál.
Katzenberg szerint minden lehetőséget kihasználtak, amit csak ki tudtak, de eddig tudták húzni a dolgot. A befektetőknek visszaadják a maradék pénzt, a munkatársaktól pedig búcsút vesznek.
A Quibi stratégiája az lett volna, hogy az 5 dolláros (kb. 1500 forintos) havi előfizetői díjért cserébe ingázás közben tudják majd nézni az emberek a tartalmakat. Csakhogy a koronavírus-járvány miatt az Egyesült Államokban sokan áttértek a home office-ra, így ez a stratégia gyorsan elesett.
Hogy mikor áll le végleg a Quibi, azt egyelőre nem tudni, de a vezetők szerint ez a következő hónapokban történik majd meg.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Az izraeli légicsapások egy névtelenséget kérő Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és mostanra nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.