Az Apple szerint az M1 processzornak köszönhetően új számítógépeik sokkal gyorsabbak, mint korábban bármelyik eszközük, a két MacBook esetében pedig jelentős mértékben növekedhet az üzemidő is. A bemutató során többször is arról beszéltek az Apple szakemberei, hogy a PC-khez képest mennyivel gyorsabbak az új eszközök, az igazi csattanót azonban csak a bemutató végén láthatta a közönség: újra feltűnt a képernyőn a PC Guy.
Az Apple több mint egy évtizede indította útjára először azt az emlékezetes marketingkampányát, amiben a Mac előnyeit igyekeztek bemutatni a PC-kkel szemben. A reklámokban Justin Long játszotta Macet, a PC Guy szerepében pedig John Hodgmant láthattuk.
Az új, rövid szösszenetben a PC Guy azon értetlenkedik, miért van szükség arra, hogy teljesen halk legyen a számítógép (a MacBook Airben már nincs ventilátor a hűtéshez), mi értelme van a hosszú készenélti időnek, amikor a laptopot csatlakoztatni lehet a hálózathoz, illetve miért vág fel az Apple a gyorsasággal, amikor a PC-k is gyorsak.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.