Kiküldte a meghívót a Samsung, most már 99,99%, hogy jövő héten jön a Galaxy S21
Kiküldte a Samsung a meghívókat, így hivatalossá vált, mikor ismerheti meg a világ a gyártó legújabb csúcstelefonjait, és talán még egy-két apróságot is a Galaxy S21-ek mellett.
Kétféle dátum is szóba került a Galaxy S21-ek bemutatkozásával kapcsolatban. Először január közepére valószínűsítették, majd egyre gyakrabban került szóba a februári premier. Az idő végül az előbbit igazolta: a Samsung ugyanis hétfő dél előtt nem sokkal kiküldte idei első Galaxy Unpacked rendezvényére a meghívókat, magyarul „Az emlékezetes pillanatokra tervezve” szlogennel.
A főszereplők tehát minden bizonnyal a Galaxy S21 család tagjai (Galaxy S21, Galaxy S21+ és Galaxy S21 Ultra) lesznek – közülük is kiemelkedik majd a Galaxy S21 Ultra, amelyik először kap S Pen támogatást az S sorozat történetében (a tollat külön kell majd megvásárolni).
Bár a Samsung igyekezett titokban tartani a készülékek specifikációit, azért az S Pen megjelenésén kívül is már jó pár dolog kiszivárgott róluk. Például hogy 120 Hz-es frissítésű kijelzővel érkeznek, valamennyi modellnek lesz 5G-s változata, és az Android 11 alapú One UI 3-at futtatják.
Az új telefonokba – szokás szerint és régiótól függően – kétféle processzor kerül, a Qualcomm Snapdragon 875, illetve a Samsung Exynos 2100. Ez utóbbi akár jobb is lehet, mint a Snapdragon 875 (a korábbi ével fordított felállása sok gondot okozott. Úgy tudni, hogy sokat javítottak az új Exynos lapkák energiahatékonyságán, így hosszabb üzemidőre számíthatunk. Úgy hírlik, hogy a Galaxy S21 Ultra lesz az egyetlen modell, amelyik Wi-Fi 6E támogatást fog kapni – ez a mód a Samsung szerint kétszer gyorsabb a Wi-Fi 6-nál. Ha a többi kiszivárgott specifikáció is érdekli, kattintson erre a linkre.
A Galaxy S21 telefonokon kívül ugyancsak ezen az eseményen mutatkozhat be a Samsung legújabb vezeték nélküli fülhallgatója, a Samsung Buds Pro, amely igen komolyan megszorongathatja az Apple AirPod Próját. Az új füles árát 199 dollárra taksálják. Várhatóan megismerheti még a világ a dél-koreai cég okos tárgykeresőjét, a SmartTaget is. Ez utóbbi 15-20 dollárba kerülhet, és valószínűleg kompatibilis lesz a Samsung SmartThings Find funkciójával.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.