A száját és az orrát is befogva tüsszentett – kórházba került

Furcsán hangozhat, de a tüsszentésnek is megvannak a maga veszélyei. Egy egyébként egészséges férfi azért kötött ki az orvosok előtt, mert a száját és az orrát is befogva tüsszentett.

  • hvg.hu hvg.hu
A száját és az orrát is befogva tüsszentett – kórházba került

Kórházba került egy tüsszentés után egy egyébként teljesen egészséges férfi – írja a különös esetről az IFL Science. Az illető érthetetlen okból a száját és az orrát is befogva tüsszentett, a mutatvány pedig komoly sérülést okozott neki.

A férfi elmondása szerint a tüsszentés után pattogó hangot hallott a nyak és mellkas tájékán, emellett minden nyeléskor fájdalmat érzett. A vizsgálatok során kiderült, hogy az elnyomott tüsszentés miatt repedés keletkezett a nyaka hátulsó fertályán, az úgynevezett retropharyngealis nevű régióban pedig (ez a nyirokcsomó környékén található) szivárgott a levegő.

BMJ Case Reports

A páciensnek a gyógyulás során végig kórházban kellett maradnia. Ez alatt antiobiotikumos kúrára is szüksége volt, egy ideig pedig csövön keresztül táplálták. Mostanra teljesen rendbe jött.

A témában íródott orvosi tanulmány szerzői arra figyelmeztettek, hogy a tüsszentés akár életveszélyes is lehet, különösen akkor, ha az illető csukott szájjal és zárt orrlyukakkal teszi. A veszélyesebb szövődmények egyike a dobhártya perforációja, de a jelenség agyi aneurizmához is vezethet. Utóbbi az életet veszélyeztető, súlyos állapot.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.