A megoldást az öngyógyító robotok jelenthetik, amelyek képesek lehetnek ellátni a saját sérülésüket. Az egyik legérdekesebb, ilyen irányú fejlesztést épp egy évvel ezelőtt mutatták meg a világnak a Vermonti Egyetem kutatói, most pedig a Kaliforniai Egyetem mérnökei álltak elő egy izgalmas megoldással.
A szakemberek olyan robotot készítettek, amely képes újra összerakni magát még azután is, hogy valami kettészakította őt. A kifejlesztett robot 2 centiméter hosszú, hal formájának köszönhetően pedig képes úszni. Összesen három rétegből áll össze: az alsó és a felső rétegben egy vezetőt és egy mágneses egységet találhatunk, középre pedig egy víztaszító réteget tettek. A robot farkánál platina található, ami ha hidrogén-peroxiddal érintkezik, buborék képződik. Ez segíti az egységet abban, hogy képes legyen mozogni a vízben.
Ahogy az a videóból is látszik, a robotot három különálló részbe vágták el, ám azzal, hogy a farok képes volt mozogni a petricsészében, szép lassan újra egy egésszé állt össze a szerkezet.
A szakemberek azt remélik, hogy később a nagyobb robotoknál is lehetne hasonló megoldást alkalmazni, így azok egy esetleges komolyabb sérülés után is működőképesek lehetnének.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.