Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Sikerrel vizsgázott a rover (nyitóképünkön is látható) MOXIE nevű eszköze, amely mintegy 800 Celsius-fokon gyártott le oxigént a vörös bolygón. Nem valami sokat, de ez is jelentős eredmény.
Aktiválta a NASA a Perseverance Mars-járó MOXIE (Mars Oxygen In-Situ Resource Utilization Experiment) nevű eszközét, amellyel oxigént sikerült termelnie a hatkerekű robotnak, méghozzá a vörös bolygón.
Az amerikai űrkutatási hivatal szerint a Mars légkörét 96 százalékban szén-dioxid alkotja. A MOXIE úgy működik, hogy az oxigénatomokat leválasztja a szén-dioxid molekulákról, a keletkező végterméket pedig – ami ez esetben szén-monoxid – visszaengedi a légkörbe.
Az átalakítási folyamat nagyjából 800 Celsius-fokon zajlik, ami hosszas tervezésre késztette a NASA-t. A mérnököknek ugyanis úgy kellett összerakniuk a nagyjából kenyérpirító méretű MOXIE-t, hogy az egyrészt magában tartsa ezt a hőt, másrészt ne melegedjen fel annyira, hogy a Perseverance borítása megsérüljön. A MOXIE ugyanis nem egy ledobható műszer, az is a Mars-járón található.
A NASA szerint a MOXIE első (éles) tesztje során mintegy 5 gramm oxigént állított elő, ami a becslések alapján egy embernek nagyjából 10 percre lenne elegendő. (Normál körülmények közt a műszer 10 grammot is legyárt.) A MOXIE most azonban még nem az életben maradáshoz szükséges mennyiséget termeli – már csak azért sem, mert nincs kinek. Úgyhogy a NASA elsősorban a módszer helyességét vizsgálja.
A műszer ezért – a kis drónhoz hasonlóan – az előttünk álló időszakban sem pihen majd, és az elkövetkező két földi évben legalább kilencszer próbálkozik majd az oxigén marsi előállításával. A kísérletek egy részét más napszakokban, illetve évszakokban tervezi végrehajtani a NASA.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.