Lenyűgöző videót készített a NASA, 3D-ben nézhetjük a marsi helikopter repülését
A NASA ügyeskedett egy kicsit az Ingenuity harmadik repüléséről készült videóval, így már 3D-ben is megnézhetjük a küldetést.
hvg.hu
Az elmúlt hetekben sorra szállította a lenyűgöző eredményeket a NASA: a tudósoknak nemcsak sikerült több alkalommal is megreptetniük az első, ember által készített szerkezetet egy másik bolygó felszínén, de fotókat és videókat is közzétettek arról, miként száll fel és repül az Ingenuity a Marson.
A NASA most ezzel kapcsolatban tett közzé egy újabb érdekes anyagot. A korábban – április 25-én – végrehajtott harmadik repülésről készített videót megpiszkálták egy kicsit, ennek köszönhetően pedig már 3D-ben is megnézhetjük, ahogy a szerkezet a Mars légkörébe emelkedve repül egy kicsit.
Ahhoz, hogy a videó élvezhető legyen, egy olyan 3D-szemüvegre van szükség, amelynek két lencséje különböző (kék, piros) színű. Ha valaki esetleg egy korábbi mozizásból eltett egy ilyet, annak szerencséje van, de akinek nincs, az is könnyen készíthet magának.
Ezt már csak körbe kell vágni és a megfelelő helyeken behajtogatni, majd az egyik lencse helyére egy kék, a másikéra pedig egy piros színű fóliát ragasztani. Az egész procedúra nagyjából 10 percet vesz igénybe.
Aki viszont nem szeretne ilyesmivel bíbelődni, az a hagyományos, 2D-s felvételt is megnézheti.
A május végén felszabadított uniós pénzekből másfél milliárd euró jut a helyreállítási alapból az energetikára. A miniszter első magyarázatai nem igazán egyértelműsítették, voltaképpen mire és kihez is érkezhet majd ez az összeg. Megpróbáltuk megfejteni.