Itt az ideje fegyvert szerelni a robotkutyákra, mondja az USA, és bele is vág
Az amerikai hadsereg szerint a Vision 60 nevű robotkutya olyan terepen is tud közlekedni, ahol más katonai jármű nem, így érdemes lenne fegyvert is tenni a hátára, hogy be tudja cserkészni a célpontot.
Előbbi ötletért a közvélemény finoman szólva sem kezdett el ujjongani, ám a jelek szerint ez sem a céget, sem pedig az amerikai hadsereget nem hatotta meg: a vállalat javában készül rá, hogy a Vision 60 nevű robotkutyájára felszereli a hadsereg Sig Sauer XM7 típusú fegyverét.
Bhavanjot Singh, az amerikai hadsereg vezető tudományos műszaki vezetője szerint a robotkutya komoly előnye, hogy olyan terepen is el tud menni, ahol más katonai jármű már nem. Emiatt hatékony fegyver lehet belőle, amivel a kezelője könnyebben be tudja cserkészni a célpontot. Fontos ugyanis, hogy
a gép nem fog önmagától lőni, a ravaszt a robot kezelője húzza majd meg.
A terveket a törvényhozás előtt még nyár végén prezentálták.
Az amerikai hadsereg már eddig is használt robotkutyákat – igaz, fegyvertelenül. Ilyen például az amerikai űrhaderő bázisa, ahol járőrözési feladatokat lát el a szerkezet, könnyítve ezzel a biztonsági személyzet terhein. Az amerikai légierő olyan helyezeteken vetné be, mint a vegyi, biológiai vagy nukleáris katasztrófa/támadás történik.
A lángszórók fejlesztésével foglalkozó amerikai cég, a Throwflame ezúttal egy robotkutyával keresztezett lángszóróval állt elő. Ez lett a Thermonator.
Az Agility Robotics, a svájci ANYbotics, a kanadai Clearpath Robotics, a kínai Unitree Robotics és az Open Robotics mellett a Boston Dynamics tavaly közösen írt egy nyílt levelet, amiben kijelentették a vállalatok, hogy sem a robotjaikra nem szerelnek fegyvert, sem azok szoftverét nem alakítják át úgy, hogy lövöldözni lehessen velük.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.