„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Kiadta a 2024 második félévére vonatkozó jelentését az internetes sebességmérésre szakosodott Speedtest. A magyar piac viszonylatában fény derült arra is, hogy melyik szolgáltatónál a legjobb az internet, ha játékról van szó.
A több millió mérésen alapuló Connectivity Report szerint 2024 második félévében – sebesség terén – a Yettel mobilhálózata teljesített a legjobban, ami főleg az 5G esetében volt tetten érhető. A medián letöltési sebesség 5G-n 386,21 Mbps volt, a feltöltés pedig 37,81 Mbps.
Az otthoni internetszolgáltatás tekintetében a Magyar Telekom hálózata bizonyult a legjobbnak: a medián letöltési sebesség 244,43 Mbps volt, míg a feltöltés 72,08 Mbps.
Ha játékról volt szó, már egy kicsit más a kép: a legjobb 5G-s játékélményt szintén a Yettel kínálta, de az otthoni internet terén a DIGI bizonyult a legjobbnak e téren. (A DIGI januártól már One néven működik.)
Ha esetleg valaki az elérhető mobilinternet gyorsasága alapján költözne új városba, akkor Szombathely a legjobb választás – a Speedtest jelentése szerint ugyanis itt volt a legjobb a medián: letöltésnél 100,31, feltöltésnél pedig 22,34 Mbps. A második helyen Szeged (85,15/21,03 Mbps), a pódium legalsó fokán pedig Budapest állt (78,75/23,91 Mbps).
Érdekesség, de a kapcsolódó top 10 listán az összes városban a Yettel bizonyult a leggyorsabb mobilszolgáltatónak.
Van azért néhány mutató, amiben más eredmény született: az 5G-hálózatok elérhetősége terén például toronymagasan a Magyar Telekom bizonyult a legjobbnak; az ügyfeleik 47,9 százaléka fért hozzá az 5G-hez az esetek többségében. (Yettel: 6,1%, Vodafone/One: 3,8%.)
Otthoni internet terén Miskolcon volt a legjobb a mediánérték (229,89/80,48 Mbps), ezt követte Budapest (222,42/40,42 Mbps), majd Székesfehérvár (212,59/39,12 Mbps). A leggyorsabb szolgáltató terén itt már volt némi verseny, alapvetően a Magyar Telekom vezetett, de néhol a DIGI és a Vodafone is győzni tudott – igaz, utóbbi két cég már egyesült One néven.
A teljes jelentés az alábbi oldalon tekinthető meg.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.