Új rekord született: 67 percig tárolták a fényt kínai kutatók, jöhetnek a jobb kvantumszámítógépek
Kínai kutatók hanggá alakították át a fény által tárolt információt, ezzel pedig rekordhosszú ideig sikerült tárolni azt. A jövőben tovább növelnék ezt az időtartamot.
HVG
A kvantumtudományokkal foglalkozó pekingi tudományos akadémia (Beijing Academy of Quantum Information Sciences, BAQIS), nemrég megdöntötték a fénytárolás rekordját. A fényalapú információt példátlan sokáig, 4035 másodpercig sikerült tárolniuk, ami 67 percet és 15 másodpercet jelent. A Nature Communications című tudományos lapban megjelent publikáció szerint az eredmény jelentős előrelépést jelent a kvantummechanika kihasználására irányuló törekvésben.
Hagyományosan a fény tárolása óriási kihívást jelent. A fotonok, az alapvető fényrészecskék hihetetlen sebességgel haladnak, ami megnehezíti rögzítésüket és tárolásukat. Ráadásul a fotonok közvetlen tárolása a jelenlegi technológiával nem kivitelezhető. A kutatók ezért a fényjeleket hangjelzésekké alakították át, hogy leküzdjék ezt az akadályt. Mivel a hang sokkal lassabb, könnyebben kezelhető és tárolható.
Li Tiefu, a tanulmány társszerzője szerint amikor a fotonok egy vékony filmréteggel ütköznek, a fény amplitúdója, frekvenciája és egyéb információi hangjelekké alakulnak. Azáltal, hogy ezeket a hangjeleket tároljuk a filmben, elérhető a fény tárolása. Ehhez a művelethez szilícium-karbidot használtak a tudósok – írja az Interesting Engineering.
A Google kutatói szerint olyan mérföldkövet sikerült elérni a kvantumszámítógépek fejlesztésében, ami végre megnyitja az utat a hétköznapi alkalmazás előtt.
Az anyagnak számos tulajdonsága van az eddig használt anyagokhoz képest, ezek egyike, hogy rendkívül alacsony hőmérsékleten is használható.
A kutatók úgy vélik, a fény hosszabb ideig tartó tárolásának képessége forradalmasíthatja a kvantumszámítástechnikát, és lehetővé teheti erősebb és hatékonyabb kvantumszámítógépek fejlesztését. A szakemberek a jövőbeni kutatások során a tárolási időtartam meghosszabbítására, az információsűrűség növelésére és a más kvantumtechnológiákkal való kompatibilitás javítására összpontosítanak.
A Meta több száz tiszás Facebook-csoportot törölt a múlt héten. Ezúttal technikai hiba állt a háttérben, de mi történhet, ha a két oldal elkezdi egymás ellen felhasználni, hogy a platform bárkit letilthat?
Az amerikai elnök 50 százalékos vámot lengetett be, amit a brazil államfő, Luiz Inácio Lula da Silva az ország igazságügyi rendszerébe való beavatkozásnak minősített és ellenvámokat ígért.