Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Könnyen lehet, hogy a Meta bosszúból nem integrálja az Apple mesterséges intelligenciáját a saját szolgáltatásaiba.
Bár Magyarországon csak április elejére lett elérhető az Apple mesterséges intelligenciája, az Apple Intelligence, a szolgáltatást már 2024 októberében kiadta a cég. Igaz, igen komoly hiányosságai mutatkoztak meg, amelyek pótlásáról a vállalat nemrég egy részletes tervet is közreadott.
Az eszköz hasznosságát – értékét – az is mutatja, hogy hány cég dönt úgy, hogy beépíti az Apple MI-jét a saját szolgáltatásába. Úgy tűnik, ezen a ponton nem lesz könnyű meggyőzni a vállalatokat, főleg a konkurenciát nem, hogy használja a megoldást.
A brazil Sorcererhat Tech nevű blog például arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelek szerint az Apple Intelligence funkcióiból nem kér a Meta: azok nem érhetők el sem az Instagramon, sem a Facebookon, sem a WhatsApp-on, sem a Threads-en, és persze a Messengerben sem. Mivel a Meta mondhatja el magáról, hogy az övé a legnépszerűbb iOS-alkalmazások zöme, így ez elég fájó pont az Apple-nek, és a felhasználók egy része is savalja a dolgot – írja a blog nyomán a BGR.
A döntés egész biztosan tudatos. Bár a Meta szolgáltatásaiban ott van a saját fejlesztésű Meta AI, nem támogatja például az Íráseszközök használatát, amiben ott van az Apple Intelligence. Pedig megtehetné, ahogy az X is megteszi – a segítségével például könnyebben és gyorsabban lehet bejegyzéseket létrehozni – annak ellenére, hogy azon a platformon is van saját MI-fejlesztés, a Grok.
Szintén az egymással való rivalizálást mutatja, hogy a Meta nemrég úgy döntött, nem lehet többé a Genmojis nevű funkciót használni az Instagramon, vagyis nem lehet többé az Apple eszközével létrehozott matricát tenni az Insta-szorikra.
A dolog mögött az állhat, hogy az Apple korábban bevezette a felhasználói adatok védelmét szolgáló App Tracking Transparencyt. Az adatvédelmi megoldás 2021 tavaszán, az iOS 14.5-tel jelent meg. E funkciónak köszönhetően a felhasználók engedélyhez köthették vagy akár le is tilthatták, hogy a készülékre telepített alkalmazások kövessék őket. Hamar bebizonyosodott, hogy – leszámítva a felhasználókat – sokaknak rosszul jött az újítás. 2022 elején a Meta első alkalommal számolt be negyedéves bevételcsökkenéséről.
Hogy a Metát mennyire hajtotta a bosszú a döntésben, nem tudni, de az biztos, hogy ha a felhasználók jelentős rész szeretné használni az Apple Intelligence-t, akkor a lépés egy ponton túl már kontraproduktív lehet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
Navracsicsné Prevoz Anikó férje Facebook-oldalának egyik bejegyzése alatt ismételte meg állítása szerint korábban törölt hozzászólását.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.