szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Szinte csoda, hogy nem történt katasztrófa az amerikai Newark nemzetközi repülőtéren, amikor nemrégiben másfél percre teljesen megszakadt a kapcsolat a légiirányítás és a repülőgépek között. Ugyan ez nem tűnik sok időnek, de egy ilyen komplex területen végzetes lehet. Most kiderült, mi zajlott a háttérben.

„Torony, ott van?”

Ezt kérdezte a napokban a United Airlines 1951-es járatának pilótája a Newark Liberty nemzetközi repülőtér Philadelphiában lévő légiirányítóját, ám választ nem kapott. A New Orleans-ból indult gép már a leszálláshoz készülődött, és öt alkalommal próbált kapcsolatba lépni az irányítótoronnyal, mire végre választ kapott.

„United 1951-es járat, hall engem?”

Érkezett a viszontkérdés a légiforgalmi irányítótól, és mint kiderült, nem egyedi problémáról volt szó: az irányítást komoly kommunikációs zavar sújtotta, melynek során 90 másodpercre eltűnt minden gép a radarokról, és egy percig a kommunikáció is ellehetetlenült. Erről a CNN számolt be két, a helyzetre rálátással bíró forrása nyomán.

A Newark Liberty nemzetközi repülőtéren nem ez az egyetlen probléma mostanában. Néhány napja már azzal is bekerült a hírekbe a reptér, hogy a légiirányítók hiánya miatt törölte napi több tucat járatát a United légitársaság. Szám szerint napi 35-tel kevesebb fog indulni/érkezni a cég gépei közül. A légiirányítók szakszervezete, a National Air Traffic Controllers Association már ekkor is úgy reagált, hogy a létszámproblémák mellett a munkájuk hatékonyságát az is rontja, hogy sokszor elavult technológiát kénytelenek használni.

Most utóbbi gondok súlyosságára világít rá a CNN jelentése – pontosabban, inkább aggasztó képet fest arról, hogy az egyébként rendkívül forgalmas New York-i reptéren milyen komoly gondok vannak a technológiai háttérrel.

A súlyos, 60–90 másodperces kimaradás április 28-án történt, és az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) Westburyben lévő létesítményen lévő radaroktól érkező adatokat érintette. A légiforgalmi irányítók régen innen irányították a Newarkba tartó járatokat, ám a légtér ellenőrzése tavaly júliusban átkerült Philadelphiába – a radarokkal történő összeköttetést így most egy távoli vezeték segítségével oldják meg, amit a lap forrása „hosszabbítókábelként” jellemez.

Elon Musk a nyugdíjas légiirányítóknak könyörög, hogy menjenek vissza dolgozni

Az amerikai repterek több mint 90 százalékán nincs elég légiirányító.

Késések és traumák

Egy másik reptéri forrás szerint nem az április 28-i kiesés annak a rézvezetéknek a hibájából fakadt, ami a Newark-i megközelítés-irányítás számára továbbítja az információkat. „Valamiféle infrastrukturális meghibásodás történt, ami az információk továbbításával kapcsolatos” – mondja. Ez nem az első eset volt, sőt: korábban már kétszer is történt hasonló. Ezeket jelentették az FAA-nek, és bár történtek kisebb javítások, ezek csak stabilizálták a rendszereket. Egészen addig, míg április 28-án össze nem omlottak.

Ez azonban már óriási káoszhoz vezetett, egy egész hétre összeomlott Amerika egyik legnagyobb reptere. Több ezer utas késett emiatt, voltak járattörlések is, sőt: a légiirányítók között is voltak olyanok, akik az őket értr trauma miatti kénytelenek voltak szabadságra menni. Az elavult reptéri technológiát pedig újból vizsgálják.

Ami az összeomlást illeti, gyakorlatilag teljesen sötétben tapogatóztak a légiirányítók, míg semmilyen rendszer nem működött. Ugyan a 60–90 másodperces kommunikációs csend nem tűnhet soknak, de a légiirányítók munkája akkor is stresszes lehet, amikor minden rendben van. Egy forgalmas légifolyosón pedig, ahol folyamatosan jönnek-mennek a gépek, pár másodpercnyi kimaradásnak is súlyos következménye lehet – ezt a bonyolult rendszert ugyanis folyamatosan át kell látni. Az a bő egy perc tehát valójában rengeteg.

Nem tett jót a polgári légi közlekedésnek az indiai-pakisztáni konfliktus

A határt messzire elkerüli, aki teheti, számos reptér bezárt, és százával töröltek járatokat. Az érintett nemzetközi járatok nagy kerülőre számíthatnak.

A tisztviselők hivatalos beszámolói szerint a Newarkba érkező gépeket koordináló philadelphiai irányítók átmenetileg nem fértek hozzá a gépek irányításában segédkező rendszerekhez: nem látták, hol vannak a repülők, és egyik irányban sem működött a kommunikáció. A CNN által megszerzett hangfelvételek alapján rendkívül feszült pillanatok voltak ezek az irányítóközpontban.

A repülők pilótái, valamint a földi irányítás is próbálkozott azzal, hogy elérje a másikat, és amikor ez végre – többszöri próbálkozást követően – sikerült, akkor is voltak gondok a gépek radaron mutatott pozíciójával.

„Ha nem tudsz beszélni a pilótával, akkor igazán nagy bajban vagy. Számomra elég nagy trauma lenne” – nyilatkozta Colin Scoggins korábbi légiforgalmi irányító, az FAA nyugalmazott katonai specialistája. „Csak ülsz ott, és nézed, ahogyan a helyzet kibontakozik, mint 2001. szeptember 11-én, és nincs felette kontrollod”.

A szakember egy szemléletes példával érzékeltette a probléma súlyosságát: szerinte olyan volt a helyzet, mintha valaki szemét bekötnék egy forgalmas autóúton, azzal az instrukcióval, hogy vezessen tovább – majd amikor levennék a takarást a szeméről, rögtön ki kéne találnia, mi a következő lépés. A Flightradar adatai szerint az összeomlás pillanatában 15–20 repülőt irányítottak épp a légiirányítók.

„Csendes hőstett”

Miles O’Brien légügyi elemző úgy véli, a légiirányítók mindent megtettek, ami lehetséges volt ebben a veszélyes helyzetben. „Szerintem – mint mondom azt mindig – a légiirányítók, azok az egyének, akik ezt a rendszert napi szinten működtetik, csendes hőstetteket hajtanak végre. Annak ellenére, hogy a rendszer úgy van felépítve, hogy kudarcot valljanak” – mondta.

Az incidenst követően megnőtt a késések és a járattörlések száma; most hétfőn a CNN számításai szerint a légitársaságok 160 ide Newarkba érkező/onnan induló járatot töröltek, és bő 400 gép késett. És nem is látni a végét: a már említett, súlyos létszámhiány miatt elhúzódó késésekre lehet számítani.

„Rövidtávon” a trauma miatti szabadságukat töltő munkatársak hiánya okozhat még gondokat, ők 45 napig maradhatnak távol, ha igényelték. És sokan éltek is ezzel. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy nem is lehet pótolni csak úgy őket egy másik reptérről, az adott helyszínnel kapcsolatban először rengeteg dolgot kell memorizálni.

Sean Duffy közlekedési miniszter jelentős technológiai fejlesztésekre tett ígéretet, de azt azért ő is megjegyezte, hogy ezek megvalósításához több évre lesz szükség.

(Cikkünk nyitóképe illusztráció, azon a Crowdstrike-összeomlás miatt várakozó utasok láthatók a Newark reptéren 2024 júliusában.)

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!