Épphogy megjelent a wifi 7 (Wi-Fi 7), a Qualcomm már a következő generációról, a wifi 8-ról beszél – azonban, ha arra számít, hogy ez majd szédületes előrelépést hoz a sebesség terén, sajnos csalódni fog.
A cég közléséből ugyanis kiderül: a csúcssebesség terén nem érdemes nagy dolgokra számítani, a stabilitás, a késleltetés csökkentése, valamint a jobb teljesítmény terén annál inkább. Utóbbi főleg akkor lesz tetten érhető, ha több eszközzel is kapcsolódik egy hálózati eszközhöz.
A wifi 7 főleg az adatátviteli sebesség növelésére helyezte a hangsúlyt, az utódja pedig arra helyezi a fókuszt, hogy ezt extrém terhelés alatt is tartani tudja – akár akkor is, ha jelentős az interferencia.
A wifi 8-at két trend formálja a portál szerint. Az első az AR/VR-szemüvegek, egészségügyi eszközök, valamint hasonló kütyük terjedése, melyeknél nagyon fontos a nagyon rövid késleltetés. A másik a mesterséges intelligencia köré épülő rendszerek egyre jelentősebb térnyerése, amelyek szintén gyors hozzáférést igényelnek.
Ezek együttesen új kihívások elé támasztják az otthoni vezeték nélküli hálózatokat is. Például azt is újragondolják, hogyan működjenek együtt a különböző hozzáférési pontok, így az eddig ismert jelerősítő megoldások helyett is megbízhatóbb módszerek jöhetnek.
Az egyik újdonság a „Single Mobility Domains” nevet viseli, és lehetővé teszi, hogy az eszközök több hozzáférési pont között is zavartalanul tudjanak ugrálni – ez hasznos lehet például a többszintes, vagy szimplán csak nagy épületekben.
Szintén fejlődik a wifi 8 abban, hogy a hatókör határán is jobb teljesítményt érhet el a hálózaton, így ott ahol még van jel, ott kevésbé fog azzal találkozni, hogy a kapcsolat minősége már gyengül. A wifi 8 még több kisebb előrelépést is hoz, de nem mostanában: a szabvány valamikor 2028 körül véglegesedhet, így csak ezt követően lehet azzal számolni, hogy az eszközökben is megjelenik – legyenek azok routerek vagy végfelhasználói eszközök.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.