Apple Face ID? Sokkal pontosabbat csinált egy kínai cég
A Vivo most bejelentett 3D érzékelős technológiája állítólag tízszer olyan pontos, mint az Apple iPhone X-ben bemutatott Face ID biometrikus azonosító rendszere.
A Vivo most bejelentett 3D érzékelős technológiája állítólag tízszer olyan pontos, mint az Apple iPhone X-ben bemutatott Face ID biometrikus azonosító rendszere.
Érkezik a Huawei Honor almárkájának első olyan telefonja, amelybe nem kevesebb, mint 8 GB-nyi RAM került.
Az Aaleni Egyetemre járó Philip Frenzel olyan mobiltokot fejlesztett ki, ami beépített "légzsákkal" tompítja az elejtett mobil becsapódását.
Elég egy pillanatra figyelmetlennek lenni és a legbiztonságosabbnak hitt jelszó sem akadályozza meg a külsős alkalmazásfejlesztőket, hogy hozzáférjenek egy-egy felhasználói profilhoz. Ez történt a Gmail és az Outlook esetében, de a sztorit kirobbantó The Wall Street Journal szerint más levelezőnél is gondok lehetnek.
Az Apple megígérte, hogy iOS 12-vel gyorsabbak lesznek a régebbi iPhone-ok is. Van, aki maga kívánt meggyőződni erről az iOS 12 első publikus bétájának megjelenése kapcsán.
A PDS 70-b jelű gázóriás bolygó még a születés állapotában van, és valószínűleg még újabb anyagokat vonz magához.
Több internetes szolgáltatás is készített korábban kevesebb adatforgalom mellett üzemelő, úgynevezett lite verziókat. Nemrég a Spotify is elindult ezen az úton, az új alkalmazásukhoz tartozó szoftver bétaváltozata pedig már most kipróbálható.
Ugyan nem az AirPods az egyetlen vezeték nélküli fülhallgató a piacon, azonban eddig nem szorongatták meg igazán a konkurensek. A Qualcomm viszont egy olyan chipet jelentett be, amellyel gyökeresen megváltozhat ez a helyzet. Nemcsak hasonló minőségű, de jóval olcsóbb fülesek érkezhetnek.
A „vörös rögöknek” nevezett objektumok a galaxisok különleges, ritka típusát alkotják, ezek az ősrobbanás utáni első évmilliárdban létrejött, első nagy tömegű galaxisok maradványai. Legtöbbjük a világegyetem története során összeolvadt más galaxisokkal, néhány azonban megmaradt ősi állapotában. Legújabban az egyik MTA-ELTE Lendület kutatócsoport vezetője egy nemzetközi csapattal a Chandra röntgentávcső megfigyelései alapján kimutatta, milyen hatással vannak a „vörös rögök” magjában lévő fekete lyukak a csillagok kialakulására.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-óta választja meg az év madarát. 2019-re három hosszú csőrű "szurka-piszka" faj: a gólyatöcs, a gulipán és a nagy póling közül választhatunk.
Elkészült a világ legnagyobb ARM-alapú szuperszámítógépe. Összességében ugyan nem a világ legerősebb szuperkomputere, de ott a helye a top 100-as listán.
Nem csak bonyolult operációt végeztek el a szakemberek a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikáján, a művelet az első ilyen volt, amelyre Magyarországon sor került.
Mióta az Instagram sem időrendben mutatja a bejegyzéseket, nem mindig egyértelmű, mikor is láttuk már az összes friss tartalmat. A képmegosztónál egy ügyes megoldást találtak erre.
Viselhető érintésmentes fizetési megoldással bővült a Telenor pénzügyi szolgáltatásainak köre. A Wallet karkötővel okostelefon nélkül is gyorsan, egy mozdulattal fizethetünk az érintésmentes POS-termináloknál – ugyanúgy, mint egy PayPass bankkártyával.
Egy hiba miatt véletlenszerűen felengedte a tiltást egyes blokkolt felhasználók esetében a Facebook rendszere.
A szabad internet végét jelentő hatással fenyeget egy uniós reformtervezet, amely ellen több ismert szaktekintély is felszólalt már. Egy új felületnek hála egyszerű állampolgárként is lehetőség van tiltakozni, sőt ha akar, üzenhet is az érintett politikusoknak.
Az elképzelhető egyik legkellemetlenebb hibajelenség ütötte fel a fejét a Samsung telefonjain. Az egyelőre csak az Egyesült Államokból érkező hibajelzések alapján több telefon a felhasználó konktaklistáján szereplő személyek közül véletlenszerűen kiválasztott embereknek küldte el a mobil tulajdonosának fotóit.
Ausztrál tudósok azonosítottak egy gént, amely az immunválasz irányításban játszik kulcsszerepet és "segíthet a rák és az autoimmun betegségek gyógyításában".
Nagy port kavartak a The Washington Post és a The New York Times a közelmúltban publikált cikkei, melyek kiderítették, hogy a Facebook több mobilgyártóval is érzékeny felhasználói adatokat osztott meg. Egy most megjelent jelentés szerint a helyzet sokkal súlyosabb, ugyanis nem csupán telekommunikációs vállalatok jutottak ilyesmi előnyhöz.
A vállalat közlése szerint "saját döntésére" távozik a Microsoft Magyarország éléről Szentkuti Gabriella. A lépés időzítése egy, a szerkesztőségünkbe néhány napja érkezett e-mail fényében meglehetősen furcsának tűnik. Az ügyvezető igazgató regnálása alatt tört ki az vállalat hazai képviseletének eddigi legnagyobb botránya.