szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Magyar Demokrata Fórum szerint a kampánycsend betartását és a kampány tisztaságát érintő négypárti egyeztetéssel ma újabb morális mélyponthoz érkeztünk el a magyar közéletben.

© Müller Judit
A fórum közleménye szerint: „Az MSZP és testvérpártja, illetve a Fidesz és testvérpártja arról írtak alá közös nyilatkozatot, hogy be fogják tartani a választás tisztaságára vonatkozó törvényeket. Ez olyannyira abszurd, mintha az autóvezetők arról állapodnának meg, hogy ezen a hétvégén be fogják tartani a KRESZ szabályait.”

Dávid Iboly az MDF elnöke bizarrnak tartja ezt az esemény, mert az aláíró pártokról az elmúlt napokban ismét kiderült, hogy a kampány tisztaságát igencsak rugalmasan kezelik. Az MSZP-t és az SZDSZ-t azzal vádolták meg, hogy pénzt kaptak kampányukra az autópálya építkezésben érdekelt STRABAG-tól. A Fidesz és a KDNP pedig a Bács-Kiskun megyei listájának második helyére tette azt a Bagó Zoltánt, aki a tavaszi választási kampányban megfenyegette és megzsarolta az MDF kalocsai országgyűlési képviselőjelöltjét.

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

Nem garantált, hogy egy NER utáni hatalom nem épít fel korrupciós rendszert – interjú Jancsics Dávid korrupciókutatóval

Nem garantált, hogy egy NER utáni hatalom nem épít fel korrupciós rendszert – interjú Jancsics Dávid korrupciókutatóval