„Engem is megölhetett volna” – találta fején a szöget a Hírtelevíziónak adott interjúban az állítólagos elkövető állítólagos barátnője. Pengeélen jár mindenki, aki Bándy Kata brutális meggyilkolása ügyében véleményt fogalmaz meg, hiszen egyelőre egyetlen férfiról tudunk, aki beismerő vallomást tett. Habár valószínűtlen, hogy a tolvajként ismert P. László ilyen brutális bűncselekményt egyedül követett volna el, a férfi minden szempontból jó alanya a népi haragnak: munkanélküli, hajléktalan, börtönviselt, tetovált, és főleg: cigány.

Az elszabadult gyűlölet a cigányság egészére hull vissza. Szélsőjobboldali honlapok legott „fegyverbe” szólítják a népet a cigányok ellen, on- és offline tombol az uszítás. A visszacsapás kedd este már elkezdődött: szélsőjobboldali seregek indultak meg a Belügyminisztérium és Pécs felé.

Az új Cozma- ügy, az új Olaszliszka itt van, csak elő kell rántani a jól bevált régi választ. Akkor is, ha az alaptézist, az erőszakos cigánybűnözés meglétét semmi nem támasztja alá.

Kezdjük a számokkal. A magyarországi börtönökkel kapcsolatos kutatások abban megegyeznek, hogy míg a börtönpopulációban felülreprezentáltak a romák, a legbrutálisabb bűncselekmények elkövetői között alulreprezentáltak. Erre jutott többek között a cigány származású fogvatartottakról végzett kutatásában Huszár László. Solt Ágnes, az Országos Kriminológiai Intézet kutatója egy most zajló sokéves, reprezentatív kutatásában azt találta, hogy a tényleges életfogytiglant kapók, vagyis a legbrutálisabb bűncselekmények elkövetőinek tíz százaléka vallja magát romának. Ez hozzávetőleg megfelel a lakosságon belüli arányuknak.

De nézzünk néhány emlékezetes brutális gyilkosságot. Nem volt cigány a családtagjait lemészároló kulcsi fiú, a balatonakarattyai hármas mészárlás elkövetője, vagy az ózdi kettős gyilkos. Régebbről: nem roma volt az öt embert megölő százhalombattai rém, a bolti sorozatgyilkos Erdély Nándor, az idős embereket megmérgező Fekete Angyal, a Belgiumban élő lelkész, Pándy András, vagy az ötvenes-hatvanas években nőket kivégző martfűi rém sem.

A mostani eset egyelőre leginkább a kiskunlazcházira hasonlít, ahol a 14 éves H. Nórát ölte meg éjszaka brutális kegyetlenséggel valaki közterületen. Az ottani polgármester élére állt a cigányellenes közhangulatnak, egészen addig, míg ki nem derült, hogy az elkövető nem roma.

Akkor száznyolcvan fokos fordulatot vett az addig rasszista felütésű ügy, és a közösségi-, bulvár-, és szélsőjobboldali média egy részét elárasztották a kislány felelősségét firtató utalások. Minek sétált egyedül. Miért volt rajta szoknya. Biztos kihívó volt. Biztos ő provokált.

Mindannyian, akiknek leánygyermekünk van, együtt érzünk Bándy Kata családjával. De együtt érzünk azoknak a nőknek a családjával is, akiket nem ismeretlenek öltek meg a nyílt utcán. Hetente átlagosan egy nővel saját partnere végez. Minden médiafelhajtás nélkül. Nincsenek adataink a cigánybűnözésre. Férfierőszakra azonban vannak.

Sajátos, hogy egy országnál veri ki a biztosítékot az utcai támadás, míg az otthon előforduló bűncselekményekkel szemben érzéketlenek maradunk. Az összes emberölés nyolcvan százalékában családtag vagy ismerős az elkövető. A párkapcsolati erőszak nyolcvan-nyolcvanöt százalékáért férfi felel. Hol maradt az össznépi együttérzés a tavaly külterületen meggyilkolt, 23 éves (cigány) prostituált nő esetében? Miért nem a nők elleni férfierőszakról szól a diskurzus?

Bándy Kata tragikus halála nem a cigánybűnözésről, hanem a kiszolgáltatott csoportok, köztük a nők elleni erőszakról szól. Semmi köze a politikailag gerjesztett cigányellenességhez.

(A szerző az X Kommunikációs Központ munkatársa)