Sok kis Közgépre lenne szükség, nyilatkozta a fiatal államtitkár az egyik napilapnak, sejtetve, hogy a kliensi kör kiszélesítése jó eszköze a korrupcióellenes harcnak, amelyet a kormány vívni készül. De szeretném ezt én is, bár félek, hogy ezügyben az államtitkárral együtt egy mesefolyón úszkálunk, miközben a történelem (mint nagy tanítómester) egészen más dolgokról regél.

Érdemes talán megemlíteni Hunyadi Jánost, aki minden bizonnyal az egyik ősfigura a magyar oligarchiatanban. Egy ideig a történelem homályában lapult, majd onnan kilépve meggazdagodott, és mint Hóman-Szekfű Magyar története megemlíti, fénykorában mintegy 4 millió holddal rendelkezett, miközben a királynak talán csak fele annyi volt. Sikertörténetének teljes kibontakozásához 20-25 évre, és sok háborús győzelemre volt szüksége, és habár minden tiszteletünk a Hunyadi családé, ezt a teljesítményt csak ezüstéremmel díjazhatjuk, ha a gyarapodás időigényét nézzük. Lenintől Brezsnyevig a szovjet vezetőknek jó hetven évük volt mindent államosítani, erőszakosan megtartani, nálunk ennek a fele. A rendszer szétesését követően a szovjet vagyon többsége magánvagyonná lett, oligarchák vették uralmukba az uratlanná lett vagy tett állami vagyont egy történelmi pillantásnál is rövidebb 10 év alatt. Számuk néhány tucat lehetett, ami messze elmarad akár a Romanovok hercegdömpingjétől, a bankok és a Putyilov gyár urairól nem is szólva. Magyarországon is megjelent a hirtelen és szörnyen meggazdagodottak kasztja, de jelentőségük eddig a külföldi tőke terjeszkedése miatt kisebb volt, legalábbis az orosz állapotokhoz képest.

És egy kis összehasonlítás. A Közgép és elődei modellszerűen tükrözik a Fidesz uralmi stratégiáját, és mutatják a különbségek a ballib struktúrákhoz képest. A Fidesz az egy vezér- két oligarcha- három gyerek- négy kerék stratégia szerint halad, ebből csak a két oligarcha szorul némi magyarázatra: a gazdaság uralkodó irányítói sohasem élvezhetnek olyan kizárólagos intézkedési teret, mint maga a vezető, ezért őket alkalmanként összeengedik egy-egy küzdelem erejéig. Más ez, mint volt a baloldalon, mert bár ott is törekedtek a gazdasági ügyekben a központi irányításra, az ő Szibinyáni Jankóikból nem lett Hunyadi, s királynak is csak a gyengécske Jagellók maradtak, igaz, ők kevésbé nyomhatták el a belső versenyt. Így aztán száz zsombékon ezer kis közgépecske táplálkozott a közjavakból. Ezen a ponton bocsánatot kérek a bevezetőben idézett derék jobboldali kormánytagtól: voltaképpen a ballib társaság valósította meg a fideszes államtitkár elgondolását.

A magyar oligarchák jelentősége növekvőfélben van. A politikai hidegháború miatt a korábbi beszámítás sokuk számára kezdi okát veszteni, amely így működött: egy falat az ellenzéknek, oroszlánrész nekünk. Ma már a versenytársak politikai alapon való legyőzésére mód van, így hatalmasra lehet nőni, csak a vezetés bizalmát kell fenntartani, ami persze nem könnyű feladat. Ebben azonban mindkét oldalon van gyakorlat, nem volt még kormány, amelynek karjaiba pihegve ne ájultak volna bele, pozícióért, megrendelésért, könnyű vagyonszerzésért. És sajnos csak kevesen vannak közülük, akikre emlékezni fogunk azért, mert autót gyártottak, vállalatot, egyetemet szerveztek, vagy működő bankot építettek fel.

Bár ízlés és világnézet dolga, a hazai oligarchák megerősítése a külföldiekkel szemben a mai kormány kifejezetten hazafias lépésnek gondolja. Mindez persze érdeke is, mivel a belföldi urak jobban függenek a hazai politikától. S ha majd eljön a pillanat, egy hazai birodalom felszeletelése, elfogyasztása kisebb riadalmat fog okoz a világban, mintha egy labanc bankra engednék rá a politikai piranhákat. De még ha a vezér kedélyeskedik és páholyába emel, én egy frissen kőgazdag hazai nagyúr helyében gyanakodnék, mint malac látván a gazda mosolyát vágás előtt.

Nagyuraink pár éve lemondtak a baloldalról, és támogatni kezdték a mindent elfoglaló jobboldalt. A Fidesz kormányzásának első két évében látható összhang alakult ki a kormány és a legnagyobb, a leginkább kiválasztottnak tűnő oligarcha csapat között. Gondolom sokuk úgy vélte, hogy belülről majd könnyebb lesz, meg egyébként is, a vezérhűség anyagi gyarapodással mérhető lesz. Ahhoz azonban, hogy ez így legyen, veszélytelennek és nagyon hasznosnak kell látszaniuk. Ha túl nagyok, könnyen zsákmányállatnak nézik őket a politikusok. Ha sokszor van véleményük, a különállást megtorolhatják. Ha pedig valaki előre, mintegy befektetési célból nyalizik, mint azt most gyakran tapasztalhatjuk, könnyen érdektelenné és cserélhetővé válik.

Erősen központosított rendszerben a kevésszámú és nagyhatalmú oligarcha mindig veszélyeztetett helyzetben van. Gyenge kormány, sok helyi kiskirány és nagykirály fárasztó, de működőképes lehet, ld az olasz történelem elmúlt 50 évét. Erősen központosított, és sok érdeket letipró rendszer vezetőinek mindig versenytársa marad a független gazdasági rendszer, a tőlük függő gazdasági hatalom pedig szerzési vágyukat növeli. Bizonyára van arany középút a hatalmas Közgép, illetve a száz zsombékon kuruttyoló közgépecskék működése, és a hatékony központi kormányzás között. De hogy nem ezt keresi a hatalom, az már biztos.