Azt olvashatjuk az államtitkárság közleményében, hogy rosszindulat helyett partnereket keresnek. Furcsa, hogy mára ez a két kategória maradt. Pedig én nem rosszindulatból szólok. Csak nem értek egyet. Mert másképp tapasztalom, másképp látom.

Egy LHH-s kistérségben dolgozom. Oktatásban, és ehhez társított szociális munkában, mélyszegénységben élő gyerekekért. Közelről látom a helyzetet. És hiszek abban, hogy létezik megoldás.

Egy blogot is írok, amiben a szegénységben élők életéről szeretnék hiteles képet mutatni, nyilván nem elfogulatlanul, hiszen velük dolgozom, és ha érzelmileg nem érintene meg, talán nem is tudnám csinálni. Írok családokról, gyerekekről, nyomorról, cigányokról és nem cigányokról, erőfeszítésekről és kudarcokról, hiábavaló fáradozásokról és sikerekről is. Nem festek rózsaszín képet, és nem nagyítom fel a problémákat. Óvatos vagyok. Megtanultam annak lenni.

Persze még mindig hiszem, hogy nem lehet baj abból, ha nem értünk egyet. Hogy a demokráciának része ez is. Írok ezért arról is, amit én nem látok, ám olvasom, hogy van „merőben új és az eddigi visszacsatolások alapján eredményes” kormányzati munka, amiből a cigánysorok végén keveset tapasztalok.

Sok éve próbálom megérteni a problémát. Sokat tanultam, tapasztaltam, mire a beavatkozás rendszere valamennyire körvonalazódott bennem. Megéltem, hogy mindenki azonnali megoldást akar. Lehetőleg egy kormányzati ciklus vagy egy pályázati projekt alattit. Egy-két év alatt. Maximum négy alatt. Siker kell, igazolás, legalább részsikerek, haladás, fejlődés, kudarc, megingás nélküli úton, mindenáron. Hiszen a mindenkor regnáló kormány megingathatatlanságát a sikerek mutatják. Igaz, hogy közben az igazi gondokat inkább eltussolták, és senki sem látta be, a probléma mélyén semmi, de semmi változás nem történt.

Persze ha kell, előrántható mindig a cigány kultúra igazolásként, a kirakatba, lehet könnyezve és büszkén veregetni egymás vállát, lám, itt a kincs, nálunk ugye az elfogadás tökéletes. Ebben. Közben nincs bennük rossz érzés, hogy ez a felszín kis rétege, mert a szegregátumokba, ahova ez a cigány kultúra el sem ér, kezelhetetlenné vált valami, ami a nyomor és a cigányság fura szövedéke, és aminek hatása begyűrűzött mindenbe, iskolába, hivatalba, kistérségekbe, országrészekbe.

Gyors megoldásra, gyors eszközökre vágyik mindenki. Mindegy, milyen áron. Most úgy tűnik, a kényszerítésben hisznek. A hatósági eszközök, mint egyetlen út üdvözítő erejében.

Eszembe jutott nemrég egy polgármester, akivel beszélgettem. Mondta, el akarja tüntetni a cigányokat a faluból. Kérdeztem, hová? Az őt nem érdekli, mondta. Csak ne itt legyenek. Menjenek más faluba. Ő ezért a településért felel. Másnak fájjon a feje a sajátjáért. Most hallok egy másikat is. Aki azért nem szeret adományokat juttatni a nyomorgó lakosságnak, hogy a cigányok ne érezzék jól magukat. Hogy menjenek el onnan. Jó, kicsit sérül a nem cigány lakosság is, de kit érdekel? A „nemes” célért kicsit mindenkinek nélkülözni kell.

A nagy megoldásban persze furcsa eszközök körvonalazódnak. Amelyek már megvoltak, valamikor, akkor sem sikerrel, akkor is zsákutcaként, de most előjönnek újra. Én is tanítottam „C” osztályokat. Egyet sem tudok, aki valamire vitte volna onnan. Meggyőződésem, hogy a szegregált iskolák, osztályok a rendszerváltás előtt és után nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ma a cigányság ott tart, ahol van. Ám most, vannak, akik úgy vélik, ez a megoldás. Mivel döntési helyzetben vannak, ezért ez lesz.

Pedig ez csak arra lesz jó, hogy ne legyenek ott. Ne legyenek a nem cigánnyal együtt. Olyan gondolkodás ez, mint az említett polgármestereké. A megoldást nem segítő, a problémán kívül helyezkedő gondolkodás.

A közlemény szerint „a jogvédő dogmatika által sugallt sablonok zsákutcába visznek”. Szerintem meg ez a zsákutca. És túl sokan vannak már, akiket be kellene zsúfolni oda.

A pedagógiában, szociológiában körvonalazódott, tudományosan alátámasztott módszerek, amelyek sikerre vihetnék a megoldást, igaz, hosszú távon, ám beépülést ígérve, nem érdekesek. Ideológiák születnek a szegregációhoz, amelyek indokként szolgálnak az intézkedésekhez. Félek, lesznek még majd más közlemények is, más intézkedések igazolására. A döntéseket kritizáló írások, cikkek, riportok, blogok kommentjeiben bőven találhatnak majd ötleteket a döntéshozók.