Nehéz jó fogást találni a kormányzó párton az ellenzéknek egy olyan szavazói közegben, amely még most is meg van győződve a szocialista-szabad demokrata múlt bűneiről, bár benyomásom szerint mind többen hajlanak arra, hogy pusztán a mennyiségi benyomások alapján a Fidesz jelentős előnyre tett szert a bűnlajstrom bővítésében. A számok alapján ez azonban még nem elég Orbán Viktor leváltásához. Rengetegen maffiállamot érzékelnek, de mintha még ez sem lenne elég, a tetejébe a privatizáció, a közbeszerzések ügyében a balliberális oldalról jövő bírálat – a korábban kihagyott hatásos önbírálat híján – nem bizonyult átütőnek.

Az utóbbi hónapokban azonban fordulat állt be, s megjelentek azok az ügyek, amelyek nettó Fidesz-akciók, s amelyek mögül még pár éve sem lógott ki a szoci vörös pata. Földügyben láthatóan sikerül a Fidesznek túllőnie a célon, trafikmutyi terén ugyancsak. A takarékszövetkezeti botrány még csak most kezd szárba szökni (az a benyomásom, hogy az eredeti stratégia kicsit zavaros volt, de várjuk ki a végét). A földügyben nem a gazdaságpolitikai következmények a lényegesek egyelőre, ezt a mi kis unortodox országunkban még amúgy sem sikerült senkinek sem előre jelezni. Csakhogy mit is tett a Fidesz? Eddig Dózsa Györgyöt tüzelték, most meg Werbőczynek ad tanácsot, hova tegye az izzó vaskoronát? Nincs itt az idő Kert-Magyarországot bírálni, az amúgy is illúzió, amíg importverseny van, nincs itt az idő a nagybirtokrendszert szapulni, amíg a területalapú támogatás amúgy is az optimum fölé viszi a méretet. Idő van azonban gondolkodni, hogy vajon mi vesz rá egy kormánypártot ilyen sűrű és pofátlan pálfordulásokra?

A trafikmutyi nevű nyelvszörnyemény azért lehetett valódi kommunikációs katasztrófa, mert itt nem csak a lóláb, hanem maga a termetes ördög is jól látszott. Tudtuk eddig is, hogy az érdeksérelmek nem a baloldalt érték, de e téren okosabbnak gondoltuk a Fideszt. Mea culpa. A tetejében ebben aztán nincsenek benne a szocialisták, s hiába veszi a szájára a hivatalos propaganda Portik nevét, a derék bűnöző beleket talán ontott, de trafikmutyiban nem vett részt.

A takarékszövetkezeti történet a trafikmutyi vérrokona, amennyiben nélkülözi a műveleti eleganciát, és az érdekek bizonyos fokú beszámítását. Viszont lehet, hogy túlmegy a trafikozás egyszerűségén, hiszen a cél talán egy olyan, szükség esetén magánkézbe adható nagy potenciállal bíró nagybank létrehozása, amely az állami költekezések csatornázására, meg talán persze olyan hitelügyletek bonyolítására képes, amelyeket az előző Orbán-kormány baráti vállalkozóinak elsősorban az MFB szervezett.

Elég izgalomra adhat okot ez a hármas csomag a Fidesznek. Ez az ő saruk, nix szoci, nix Portik, és a tetejébe a sztorit a zemberek is egészen jól értik.  A Fidesz hozta felszínre azokat a témákat, amelyek pártjuk megvilágítására és lejáratására (bemutatására) nagyszerűen alkalmasak. (Ezt is nekem kell intézni, gondolhatja Orbán Viktor.)

És akkor ismét jön a hatalmas esély, a Tavares-jelentés. Mégpedig látszólag win-win kiszerelésben. Ha az EP véletlenül nem szavazta volna meg a jelentést, akkor a kormány hivatalos tripla A-s igazolásként értékelhette volna a történéseket. Most, hogy megszavazták, a kardot ki lehet rántani az EU és a nyugati kultúra által hitszegően megtámadt magyar nemzet védelmében. Mi nem leszünk gyarmat!

Ha nem tudnánk a háttérről, szinte értetlenül állnánk a hazafias érzelmek árvízszerű kiáradásán. Miért nem kezeljük flegmán az ügyet? Semmi jelentősége, ugyebár, a magyar átlagember tesz az alkotmányra, nem is érti, az általa gyakorolt eddigi szabadságjogokat meg senki nem csorbítja. Ami nem volt a kezében, azt nem is lehet elvenni, nem?

Csakhogy ezzel a trafiküggyel, a földtörvénnyel meg a takarékszövetkezetek lenyúlásával a közföldekről a magyar nép kertecskéjébe terelték a csordát, ezt pedig a nép nem szereti. Ezért kell tehát teli torokból üvölteni, hogy nem engedjük a gyarmatosítást, a szuverenitás felszámolását. Kisebb hangerőnél még a végén valaki megkérdezné, hogy ki az isten akar megszállni, ki akarja az országot gyarmatosítani, szabadságát elvenni? Most aztán biztosak lehetünk abban, hogy a média iparosai, a szendéktől a telivér alkatúakig, napszemüveggel a homlokon, mindenki felemeli majd a hangját az ország leigázása ellen. Még azt sem zárom ki, hogy rövid idő után újabb plakátok jelennek meg, amelyeken a magyar népet szellemi fegyverbe szólítják.

A kérdés most már csak az, hogy ki akar-e lépni Orbán az EU-ból? Szerintem igen, de ez rossz üzlet lenne, úgyhogy a környezete biztos nem szeretné. De azért ne hitessük el magunkkal, hogy egy bonyolult sakkpartiban veszünk részt, csak éppen nem látjuk innen a nyolcadik lépést. A Tavares-jelentés jelenleg kommunikációs ajándék a Fidesznek, amelynek értékét csak fokozza, ha az ellenzék (mínusz Jobbik) nem találja meg a helyes szavakat a helyzet kezelésére, és csak rajong a bölcs Nyugatért, s ezzel jobbtól szélfele a hazaárulózáshoz nyújt adalékot. Orbán hadüzenetként fogta fel a Tavares-jelentést, bár ilyesfajta szöveg vagy szándék nincs benne. Nevetséges az ország gyarmatosítása, ez a motívum csupán könnyű játékteret nyújt a sok színvonaltalan pártaktivistának.

Kiléphetünk tehát? Magyarország akkor szállhatna ki az EU-ból, ha azt egy országcsoport, mondjuk a V4-ek oldalán tehetné. De nem teheti, a tetejébe a lengyelek minden csoportos formációt maguk akarnak vezetni, dva bratanki nem elég 26 bratanki ellen, ha volna ilyen szándék. Marad a harci zaj és indulat, s ha pechünk van, az ellenzék vezetői ostobán belemennek ebbe az adok-kapok küzdelembe, amelyet oly kevés sikerrel játszottak eddig. Ha van eszük és önfegyelmük, hallgatnak egy ideig, hogy a magyar nép ismét körülnézhessen a maga dúlt kertecskéjében, mit tesz ott a trafik, a föld meg a takszövbalhé. És amikor magyar népet említek, nagy hangsúllyal gondolok a nép jobboldali felére, akit Orbánék becsaptak és hülyére vettek. Ez a mese most igazán róluk szól.