szerző:
Braun Róbert

Braun Róbert beszéde a cigánygyilkosságokról.

A mai napon a bíróság meghozta az ítéletet a huszonegyedik századi Magyarország legsúlyosabb bűnügyében. Alapos eljárás végén ítélet született. Az igazságszolgáltatás tette a dolgát. A bűnösök életük hátralévő részét börtönben töltik. De ennek az ügynek nem ez a tanulsága.

Hat ember meghalt, köztük egy gyermek, akit apja karjában gyilkoltak meg. Tatárszentgyörgyön, az én választókerületemben. Obama elnökkel értek egyet. Csorba Róbert én is lehettem volna, Csorba Robika az én gyermekem is lehetett volna. Én éppen úgy szorítottam volna magamhoz tehetetlenül, míg mindkettőnket elér a golyó.

A bűn elnyerte büntetését. De a felelősség velünk marad. A felelősség, melyet korszakokon és kormányokon át hordozunk. Mert gyakran összerándulunk, ha egy cigány ember lép oda hozzánk. Összehúzzuk a táskánkat, ha a villamoson, buszon egy cigány ember áll mellénk. Hagyjuk, hogy újságíró állatoknak nevezzen embereket, büszkén őrizze pártkönyvét és megjelenjen ünnepségeken. Eltűrjük, hogy a társaságunkban cigányozzanak. Tűrtük és tűrjük egyes politikusok elviselhetetlen szavait, ma már tetteit is.

Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy ma is lehet nem embernek gondolni honfitársaink egy részét. És ne gondoljuk, hogy ezzel az ítélettel vége. Nincs vége. Mert a szunnyadó gyilkosok közöttünk élnek. Közöttünk élnek, és rombolják a nemzetet, amikor habzó szájjal cigányoznak, hajléktalanoznak, zsidóznak. Rombolják mindazt, ami a magyarságot erős közösséggé, erős nemzetté teszi.

A közöny, a csend elviselhetetlen. Ahogy ma itt én, elvárom, hogy a miniszterelnök, az államelnök is megszólaljon. Mindnyájunk nevében, az igazságos, befogadó, erős magyar nemzet nevében elítélje és megbélyegezze mindazokat, akik a gyilkosokhoz hasonlóan gondolkodnak. Mindazokat, akik szavakkal, masírozással, egyenruhával verik szét a nemzetet. Elvárom a rendőröktől, hogy megvédjék a kiszolgáltatottakat és elvárom a rendőri vezetőktől, hogy kizárják a testületből mindazokat, akik bátorítják a kirekesztőket és nem védik meg az áldozatokat. Elvárom az ügyészségtől, hogy eljárjon bőrnyakú aktivisták ellen, és megvédje engedetlenül is tisztességes fiataljainkat. És elvárom mindenkitől, hogy tartsa be a törvényt, az együttélés írott és íratlan szabályait.

Ma a szenvedés és a leszakadástól való félelem gyakran jogos indulatai a még szegényebbek ellen bugyognak. Miért azoktól akarunk elvenni keveset, miért azokat taszítjuk el, akiknek amúgy sincs, miért nem azokat kényszerítjük több teher vállalására, akiknek a szükségesnél jóval több jutott? Miért nem azon háborgunk, hogy egyesek miképp használták ki az elmúlt húsz év lehetőségeit, és teremtettek minden korábbinál egyenlőtlenebb világot?

Én egy olyan gyermek nevét viselem, akit 1944-ben Auschwitzban meggyilkoltak. Édesapám unokatestvére volt. Apja, nagyapám testvére vélhetően éppen úgy szorította magához, mint Csorba Róbert Robikát. Ez hetven éve történt. Nem tanultunk és majd mindent elfelejtünk.

Csorba Robi Magyarország miniszterelnöke lehetett volna. Vagy mérnök, aki autót tervez, vagy művész, aki katarzist hoz, vagy kétkezi munkás, aki örömeit és bánatait együtt éli meg szeretteivel és tisztességben neveli gyermekeit. Aki emlékszik az évszázados kirekesztésre, ami osztályrésze volt. Aki kitörni szeretne a mélyszegénységből, melybe beleszületett. Minden lehetett volna. De nem lesz. És ez veszteség mindenkinek, aki magyarnak vallja magát.

Nekem például. És áldom az istent, hogy nem az én gyerekem volt, ahogy áldom a szerencsémet, hogy nem vagyok kiszolgáltatott, van munkám, fizetésem és Robika családjánál kevésbé sújtanak a kirekesztés szavai.

Nem érdem, hanem biztonság alapú Magyarországot teremtünk. Ahol az erősebb odasegíti a gyengébbet a rajtvonalhoz, ahol soha nem feledjük, micsoda terhet cipelnek magukkal azok, akik nem olyan szerencsések, mind amilyenek mi vagyunk. A mélyszegénységben élők, a kevesebb iskolával rendelkezők, a rossz helyre születettek, a gondozásban nevelkedtek, a kiszolgáltatott munkások, a földből élők. És mindazok, akikkel a hatalom kibabrált, akitől elvették tisztes megélhetését, trafikját, földjét, kisboltját. Ismerjük a szenvedést, és ezért az a dolgunk, hogy képviseljük a gyengébbeket, a veszteseket, a kiszolgáltatottakat.

A mai nap alkalom arra, hogy kimondjuk: minden erőnkkel fellépünk az ellen, aki cigányozással, zsidózással gyengíti a nemzetet. Elfogadhatatlan a megbélyegzés minden formája, a származás, a szegénység, az életkor, a szerelem miatti kirekesztés.

Ma nincs baloldal és jobboldal. Magyarok vannak, akik a gyilkosok elleni ítélet után soha nem feledik, micsoda veszteség mindnyájunknak Robika és a többi áldozat halála.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

(A szerző az MSZP monori szervezetének elnöke)

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Jön az újfajta fogamzásgátló, bár kissé őrülten hangzik, hogyan működik

Jön az újfajta fogamzásgátló, bár kissé őrülten hangzik, hogyan működik

Iskolatársát rabolta ki egy diák és barátja Békésen, meg is verték

Iskolatársát rabolta ki egy diák és barátja Békésen, meg is verték

Mindenre felkészül a CEU – az egyetemi közösség előtt beszélt a rektor

Mindenre felkészül a CEU – az egyetemi közösség előtt beszélt a rektor

Áprilisban tárgyal a CEU és a bajor egyetem az együttműködésről

Áprilisban tárgyal a CEU és a bajor egyetem az együttműködésről

Tanácsköztársaság lett a tanácstalan köztársaságból

Tanácsköztársaság lett a tanácstalan köztársaságból

A nyílt utcán sértegette öltözködése miatt a riporternőt az utrechti lövöldöző

A nyílt utcán sértegette öltözködése miatt a riporternőt az utrechti lövöldöző