Az idei díjakat a békesség jegyében osztották. Kitűnő embereket jutalmaztak minden irányzatból és műfajból, Temesi Ferenctől Snétberger Ferencig, Dobai Pétertől Jávori Fegyáig, Mácsai Páltól Simonovits Miklósig. Kossuth-díjas lett az első táncdalfesztivál (tényleg) csodálatos sztárja, Kovács Kati (csak a szépet vegyük észre).

A káprázatos diplomáciai érzékéről híres Orbán Viktor, úgy látszik, elérkezettnek látta az időt, hogy feledtesse múltkori levelét, amelyben ki nem mondva ugyan, de keresetlenül lehülyézte a leghíresebb élő magyar humán tudóst. Amikor ugyanis John Lukacs a Népszabadságban óva intette Orbánt az oroszokkal kötni vágyott szerződéstől, a miniszterelnök egyszerűen közölte a kilencvenéves professzorral, hogy felült „a még mindig saját kommunista és muszkavezetői múltjával viaskodó baloldalnak”. Mivel: „mai oroszellenességük egyszerűen nevetséges”, ezek már nem azok az oroszok, csak John bátyám nem értesült róla.

Történt ez január 31-én, és négy hét múlva már az egész nyugati világ nevetségesen oroszellenes volt, még Orbán Viktor is kicsikarta magából az „agresszió” szót némi nevetséges uniós rugdosásra.

Most pedig Lukacs professzor a Corvin-lánc mellé megkapta a Széchenyi-nagydíjat is, ilyen nagylelkű a mi kampányfelejtő miniszterelnökünk.

Csak azt nem értem, hogy akkor miért kapott Széchenyi-díjat Schmidt Mária is. Őt ugyanis nem vénhülyézte le a miniszterelnök, nem kellett neki gesztust tenni. Ha viszont a teljesítményt jutalmazzák, akkor ez olyan groteszk helyzet mintha egyszerre lenne Széchenyi-díjas Lovász László és Egely György – hogy a reál tudományokból vegyük a hasonlatot –, esetleg.

Avram Hershko és Tihanyi Tamás, egymás után foghatna kezet Áder Jánossal Kurtág György és Pataky Attila (szintén zenész). Vagy, mondjuk, megosztva kapná a Kossuth-nagydíjat életművéért a Hazafias Népfront és a SZOT legnevesebb írója, Jókai Anna, valamint Esterházy Péter. Ja, bocsánat, Jókai Anna megkapta. Esterházy mintha nem.

Kövesse a Nyüzsi oldalát a Facebookon!