Május 19-én megjelent egy miniszteri rendelet „az anyakönyvezési feladatok ellátásának részletes szabályairól”. Ebben igazán nem lenne semmi különös. Főleg mert a papíralapú anyakönyveket nyugdíjba küldő új törvény nemsokára, július 1-én hatályba lép, tehát éppen itt az ideje, hogy közzétegyék a szükséges végrehajtási rendeleteket.

Csakhogy pillanatnyilag nincs teljes jogú kormányunk, mert a már május 10-én megválasztott régi-új miniszterelnök csak hetek múlva nevezi meg új kormányának tagjait. Erre ugyan 1990 óta nem volt példa, és ésszerű indokot is nehéz rá találni, de ez a helyzet. Erről pedig az Alaptörvény ezt mondja: „A miniszter … az új miniszter kinevezéséig … ügyvezető miniszterként gyakorolja hatáskörét, rendeletet azonban csak halaszthatatlan esetben alkothat.”

Node nincs gond, a korlátozást a jogszabályalkotásért is felelős közigazgatási és igazságügyi miniszter maga is ismeri, hiszen rendelete elején ez áll: „az Alaptörvény 22. cikk (4) bekezdése szerinti halaszthatatlan esetre tekintettel a következőket rendelem el”. És mi van annak a 22. cikknek a (4) bekezdésében? Hát az, amit az imént idéztem az ügyvezető jogköréről. Vagyis Navracsics Tibor azzal magyarázza, hogy halaszthatatlan volt kiadni ezt a rendeletet, hogy csak halaszthatatlan esetben adhat ki rendeletet.

Egyébként pedig arról van szó, hogy a 2009 végén, még a Bajnai-kormány idején elfogadott anyakönyvi törvényt 2013-ban alaposan átírták, a hatályba lépését pedig 2014. július 1-re halasztották. Erről majdnem pontosan egy éve, 2013. május 27-én döntött az országgyűlés. Azóta lett volna ideje a miniszternek meghozni a szükséges rendeleteket, és kötelessége is lett volna ezt megtenni. De valamiért nem ért rá, csak most kapott észbe ő vagy valamelyik hivatalnoka. Így aztán mindegy, mi van az Alaptörvényben, amelynek megfogalmazói bizonyára nem azt értették halaszthatatlanságon, hogy olyasmit kell gyorsan pótolni, amit egy éven át elmulasztottak.

Apróság ez. Ennél súlyosabb sérelem sose érje a demokratikus jogrendet. De azért jellemző.