Oké, nekem egy másik nagyszerű brit dal, a Smiths együttes Panic című száma jut eszembe a Demokratikus Koalíció a Clash Should I Stay Or Should I Go című alapslágerét borzalmasan kizsigerelő, rémületes imázskampányáról. Na, nem az a sor, hogy "Hang the DJ, Hang the DJ, Hang the DJ", hanem egy másik: az, hogy "It says nothing to me about my life". Szóval, hogy ez az egész semennyire sem szól az én életemről. És az a helyzet, hogy nem csak az én életemről, hanem mások életéről sem nagyon szól. Egyáltalán nem.

Felületes jófejkedés ez, egy kis vihar a biliben, arculati maszatolás, money for nothing, hogy egy másik klasszikust idézzek. A bőrős rockerre dizájnolt Vadai Ágnes pajkosan belekukkant az objektívbe. Molnár Csaba ugyanezt, csibészesen, ő még ugrik is hozzá egy picit, úgy állítólag rock and rollosabb. Vágó István Játékmester, a Favágók együttes basszusgitárosa szigorúan szemez a lencsével, és minden elképzelt kúlságát összeszedve hajítja oda a pengetőjét. Kerék-Bárczi Szabolcs meg csak néz, az ő semmivel sem összetéveszthető tekintetével. Ezeknek a nőknek és férfiaknak kellene új ajánlatot tenniük munkásnak, parasztnak, értelmiséginek, városinak, falusinak, szegénynek, leszakadó középosztálynak, pedagógusnak, egészségügyi dolgozónak, diákoknak, időseknek. Meg általában, annak a sokat emlegetett negyvenvalahány százalék bizonytalannak, politikai hajléktalannak. Már, ha akarnak ajánlani. Már, ha érdekli őket egyáltalán valami. Úgy értem: tényleg, igazán.

És aztán persze a hab a tortán, a sztárok sztárja a rock and roll-arculati kampányban, Ferenc, aki valami elmondhatatlan módon szambázik be egy elképesztően randa kék gitárral a nyakában a színpadra, persze a Clash-örökbecsű dallamaira. Na, akkor van az, hogy Joe Strummer, néhai Clash-frontember vadul pörögni kezd a sírjában. Dalszerzőtársa, az inkriminált dal nagyobb részét éneklő Mick Jones gitáros-énekes pedig vadul köhögni és csuklani kezd valahol Londonban, egy camdeni kocsmában. Aztán, ha még ez sem volna elég, leleplezik az új pártjelvényt, amit szabad asszociációval gondolhatunk egy közepesen ízléstelen mosópor- vagy pelenkalogónak, netán valamilyen elcseszett kelet-európai benzinkút-hálózat vagy kistérségi televíziós csatorna jelének. Persze, tegyük hozzá gyorsan, adekvát, azt kapjuk, amit várunk: pont annyira menő (semennyire) és pont annyira üres és tartalmatlan (nagyon), mint maga a DK.

Merthogy azzal senki nem jut sehova, hogy az egykori miniszterelnök az emblematikus hangsúlyokkal és taglejtésekkel – mintha még mindig arról szólna az élet, hogy a Cool Britanniát kell Magyarországra adaptálni –, arról mesél nagyokat, hogy magyarnak lenni nem búskomorság és sírva vigadás, és, hogy a hazafiság nem nehéz sújtásos izé. Meg – és itt azért tényleg végképp megakad az ember torkán a falat –, hogy nem búskomoran kell harcolni az Orbán-rezsim ellen (s, hogy aki nem szeret élni, az jobban sem szeretne élni). Akkor hogyan, Ferenc? Hogyan legyen? Hogyan harcoljanak Kőbányán, Kispesten, Mezőtúron, Ózdon, Simagöröngyösön?

És egyáltalán, most mit kezdjünk ezzel az egésszel, Ferenc?