Dehogy szaporítanám a harmadik köztársaság negyedik (vagy ötödik, ha Szűrös Mátyást is be kell számítani) elnöke búcsúztatóinak sorát, ha a lemondás katarzisába torkolló parlamenti magyarázkodást nem követi a képmutatás újabb hulláma. Utóbbi esemény már nem sorszámozható, a képmutatás-fesztivál ugyanis folyamatos.

A parlament elnöke – pár órával később már a köztársaság (ha még az) ideiglenes, ám teljes jogkörrel felruházott elnöke, a nemzet egységének új szimbóluma - rögvest közli, hogy az ország házában leginkább a kínos magyarázkodáson csúfolódó és a lemondásnak örvendező ellenzék képviselőinek nem lenne helye. A legkeresztényibb párt vezérszónoka a csaláson kapott, s e miatt lemondott elnök erkölcsi nagyságáról elmélkedik. A szociál-nacionalista párt vezére (meg ne sértsem a kombináció közkeletű nevével) előbb kristálytiszta logikával levezeti, hogy nem Schmitt Pál, hanem az őt kitaláló Orbán Viktor magyarázkodott elébb a pulpituson, majd gyorsan kompenzálja ezt némi gyurcsányozással és őszödözéssel. Mintha nem tudná – mint mindenki a teremben -, hogy éppen fordítva: az őszödi beszédet a hazugságverseny felszámolásának naiv és elügyetlenkedett kísérlete, a képmutatás hiánya tette súlyos politikai baklövéssé.

Mondhatták volna: az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül való. Ami a forrás (János 8, 1-11) megjelölése nélkül sem számít plágiumnak.

Ne nézzetek olyan hülyének, kedves jobber kommentelők, hogy csak a parlament jobboldali patkójában keresném a képmutatás-verseny bajnokjelöltjeit. A kiszámíthatatlan pártvonalhoz reménytelenül illeszkedni próbáló mameluk-újságíróknál és a köztévé aktív mikrofonállvány innovációjánál is jobban elrontotta a kedvemet, ezen a hétvégén, a szocialista párt valamely prominense. Akinek – mai nyomorúságaink okait és gyökereit elemezve – folyton a „neoliberalizmus” kifejezésre tévedt a nyelve, valahányszor az önzés, rövidlátás, szakszerűtlenség, korrupció szavakat kellett volna használnia. Beszélhetett volna akár a kapitalizmus általános válságának begyűrűzéséről is: azt is elhitték a népek Kádár KB-titkárainak.  Egy ideig, és mert nem volt más választásuk.

Mindehhez képest egy link doktori dolgozat valóban diákcsíny.

Nézem a pulpituson a köztársaság (vagy mi) ex-elnökét. Régen ismerem, nem hős és nem gonosz. Kedves, pozitív, jó szándékú – lehet ilyet mondani egykori elnökre és olimpiai bajnokra? – hétköznapi ember. Tényleg nem érti. Nem követett el nagyobb bűnt, mint körülötte szinte bárki. Mint azok, akik között élt, akikkel együtt – eleddig - sikeres volt az élete, és akik most magára hagyják. Akiknek elhitte, hogy a hűség a legnagyobb erény.  És akik nem mondták, hogy Oroszlánszívű Richárd kora elmúlt: már nem az számít kihez,  hanem az, hogy  mihez.

*

Írtam a napokban: nem várható el képviselőktől, miniszterektől, miniszterelnököktől, hogy Károlyival nézzenek szembe, valahányszor megközelítik az ország házát. Korrigálnom kell magam. Az első köztársaság első elnöke, a földjeit szétosztó, vagyonát a közösségre hagyományozó, Magyarország függetlenségét kikiáltó Károlyi Mihály méltóbb helyet érdemel. Siófok talán megteszi.